„Principatus” változatai közötti eltérés

Augustus és utódai, a [[Julius–Claudius-dinasztia]] császárai nem sokban változtattak az augustusi államberendezkedésen, bár [[Claudius]] már megkezdte saját adminisztrációja függetlenítését az államitól (a [[scrinium]]ok létrehozásával). A [[Flaviusok]] az öröklött modellt vitték tovább: [[Titus Flavius Vespasianus római császár|VespasianusVespasianust]]t például a senatus tette császárrá az Augustust megillető minden jog hivatalos ráruházásával.

Nerva [[96]]-os trónra lépésével, az ún. „[[Antoninus-dinasztia]]” [[193]]-ig tartó uralkodásával a senatus és a princepsek együttműködésének virágkora kezdődött. Nem véletlenül [[Marcus Ulpius Traianus római császár|TraianusTraianust]]t illették ''optimus princeps'' (legjobb császár) címmel – a korban divatos [[sztoicizmus|sztoikus]] felfogásnak nagyon jól megfelelt, hogy az egyes uralkodók nem családjukban örökítik tovább a trónt, hanem a legalkalmasabbnak tűnő személy adoptálásával jelölnek ki utódot. Ez a rend [[Commodus]] esetében már felborult, és az önmagát istenítő uralkodó meggyilkolását követően a principatus rendje a leplezetlen katonai monarchia felé tolódott el.

== Források ==