„II. Luciusz pápa” változatai közötti eltérés

{{nincs forrás}}

'''II. Lucius''' uralkodói néven foglalhatta el [[Szent Péter]] trónját a történelem 166. [[pápa (egyházfő)|pápája]]. Lucius pontifikátusa nem tartott egy éven át, azonban uralkodói döntései igen nagy jelentőséggel bírtak a pápaság történetében. A krónikák tanúsága szerint uralkodásának drámaiságára már régen nem volt példa az egyházfők sorában.

 

[[Bologna|Bolognában]] látta meg a napvilágot ''Gerardo Caccianemici dal Orso'' néven. Amint neve is mutatja feltehetőleg nemesi családból származott. Karrierje szülővárosában indult, tudniillik Gerardo elsőként Bologna [[kanonok]]jaként tűnik fel a történelem lapjain. Később [[Róma|Rómába]] ment, és a [[Laterán]] [[kúria|kúriájánál]] kezdett dolgozni. Képességeire felfigyeltek a pápák is, és [[1124]]-ben [[II. Honorius pápa]] a ''Santa Croce in Gerusalemme-templom'' [[bíboros]]ává szentelte fel. Jó tárgyalóképessége miatt már a következő évben [[Németország]]ba küldték, mint pápai legátus, ahol részt vett [[III. Lothár német-római császár|III. Lothár]] német királlyá választásában. [[1126]] [[július]]ában ő érte el, hogy Szent Norbertet [[Magdeburg]] [[érsek]]i székébe emeljék, majd ugyanebben az évben elsimította a [[würzburg]]i [[püspök]]i választás körül kirobbant vitát. Jó kapcsolatokat alakított ki a császári udvarral, amire később is támaszkodtak az egyházfők. [[II. Ince pápa]] pontifikátusa alatt háromszor látogatott el a [[Német-római Birodalom]]ba pápai legátusként. [[1130]]-ban, [[1133]]-ban és [[1136]]-ban, amelyek sorra azokat az éveket jelölik, amikor Lothár hadjáratot indított Dél-Itália egyre nehezebben kezelhető ura, [[II. Roger szicíliai király|II. Roger]], [[szicília]]i [[király]] ellen. A király mellett pedig [[II. Anacletus]] ellenpápával szemben is sikerült megszerezni a császár támogatását. Ince pontifikátusának végén kinevezte Gerardo bíborost a Laterán [[kancellár]]jának és könyvtárosának.

 

[[1144]] [[június]]ának elején [[Ceprano]] városa mellett találkozott Roger királlyal, hogy tisztázzák a Laterán és a királyság viszonyát. Lucius a korábbi egyházi szerződéseket vette alapul, aminek értelmében [[Puglia|Apulia]] és [[Capua]] egyházi hűbérbirtokok voltak, és ezért Rogernek is hűbéresküt kell tennie a pápának. Erről a szicíliai uralkodó hallani sem akart, ezért seregét a pápa ellen küldte, aki nyomás alatt elfogadta a király által diktált feltételeket. Roger tehát független királyságot alapíthatott, amelyet a pápa is elismert.

 

Mégis Lucius uralkodását beárnyékolta a Roger által kicsikart szerződés. A szent várost már a kezdetektől fogva a [[szenátus]] irányította, a pápáknak nem volt világi hatalmuk a városban. Elsőként II. Ince nyírbálta meg a szenátus jogait, de Lucius úgy döntött, hogy teljesen megszünteti a testületet. A szicíliai uralkodó győzelme erőt adott a város [[köztársaság]]i pártjának az ellenálláshoz, és megválasztották Anacletus bátyját, Giordano Pierleonit a szenátus élére, és azt követelték, hogy a pápa minden világi hatalmat az ő kezébe rakjon le. A várost ismét a Pierleoni család tartotta forrongásban, és Lucius nem számíthatott [[III. Konrád német-római császár|III. Konrád]], német királynak írt levelei segítő hatásában sem. Ezek után Lucius úgy döntött, hogy maroknyi serege élén szembeszáll a lázadókkal. A Palatinusra kivonuló ellenfelek között kitört harc végül újabb kudarcot hozott Lucius pontifikátusának. A csatában a krónikák szerint kövekkel dobálták meg a pápát, aki [[1145]]. [[február 15.|február 15-én]] sérüléseibe belehalt.

 

{{DEFAULTSORT:Lucius 2, papa}}

[[Kategória:Pápák]]

 

[[af:Pous Lucius II]]

[[bg:Луций II]]

[[ca:Luci II]]

[[cs:Lucius II.]]