„Teatro dell’Opera di Roma” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Története: egyértelműsítés |
|||
17. sor:
Az operaházat maga Costanzi vezette, s noha számos pénzügyi akadállyal kellett megküzdenie, mégis számos világpremiernek adott otthont, többek között [[Pietro Mascagni]] ''[[Parasztbecsület]]ének'' [[1890]]. [[május 17]]-én. Egy rövid ideig fia, Enrico vezette az operaházat. Nevéhez fűződik [[Giacomo Puccini]] ''[[Tosca]]'' című operájának bemutatója [[1900]]. [[január 14]]-én.
[[1907]]-ben az [[Walter Mocchi]] [[impresszárió]] vásárolta meg a ''Società Teatrale Internazionale e Nazionale'' (STIN) nevében. [[1912]]-ben Mocchi felesége, [[Emma Carelli]] vette át a ház vezetését. Tizennégy évig tartó igazgatósága alatt számos olyan művet is bemutattak, amelyeket korábban [[Róma|Rómában]] vagy [[Olaszország]]ban nem vittek színre: ''[[A Nyugat lánya]]'', ''[[Turandot]]'', ''[[Parsifal (opera)|Parsifal]]'', illetve [[Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij|Muszorgszkij]] ''[[Boris Godunov]]ja'', [[Camille Saint-Saëns]] ''[[Sámson és Delila (opera)|Sámson és Delilája]]'' valamint [[Gyagilev]] ''Orosz balettja''.
[[1926]] novemberében a Teatro Costanzit a római városi tanács vásárolta meg, nevét pedig megváltoztatta ''Teatro Reale dell’Opera''-ra (Királyi Operaház). Ezt követően részlegesen átépítették [[Marcello Piacentini]] építész tervei szerint. Az új ház [[1928]]. [[február 27]]-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Arrigo Boito ''[[Nerone (Boito)|Nerone]]'' című operájával. Az átépítés során az operaház bejáratát áthelyezték a Via del Teatroról a Piazza Beniamino Giglire, a nézőtéren kialakítottak egy negyedik sor páholyt, felújították a belső díszítéseket, valamint ekkor szerelték fel a 6 m átmérőjű, 27 000 kristálydarab által díszített [[kandelláber]]t.
| |||