Főmenü megnyitása

Módosítások

a
A finomszemcséjű üledék betakarta az elhullott állatokat, időnként növényi törmeléket, majd a szerves maradványokkal együtt kőzetté alakult. Az iszap szemcséinek apró mérete a lenyomatok „felbontóképességét” növeli: minél kisebb a befoglaló kőzet szemcsemérete, annál kisebb részletek vehetők ki a lenyomatokból. Rengeteg maradványnál a legapróbb csontok, pikkelyek, tüskék is fennmaradtak, vagy lenyomatban tanulmányozhatók.
 
Az ősmaradványos rétegekerétegek öt világosan elkülönülő szakaszban települtek, ezeknek neve ''Grentzbitumenzone'', ''Cava Inferiore'', ''Cava Superiore'', ''Cassino Beds'' és ''Kalkscheiferzone Bed''
 
A terület első leleteit Antonio Stoppani találta [[1863]]-ban, bár nem a hegyen, hanem a hegy lábánál elterülő [[olaszország]]i [[Besano]] falu határában. [[1878]]-as újabb leletei és közleményei elsüllyedtek a kor tudományos irodalmában, és csak [[1919]]-ben, Bernhard Peyer fedezte fel újra. Ekkor is azért, mert a [[triász]]ból addig még nem ismert [[halgyíkok|halgyíkféle]] került elő. Addig azonban éppen az ősmaradványos palát bitumentartalma miatt nagyüzemben bányászták, főleg a ''Cava Inferiore'' és ''Cava Superiore'' rétegeket. A Zürichi Egyetem gyűjteménye Peyer, majd Emil-Kuhn-Schnyder idején ([[1956]]-ig) 4500 darabosra terebélyesedett. Azóta a hegy déli oldalán, [[Meride]] és [[Serpiano]] faluktól nem messze találták a legtöbbet. Több mint 10 000 lelet került elő, 80 halfaj, többszáz gerinctelen faj, 30 tengeri és szárazföldi hüllő a mérleg.
96 247

szerkesztés