„Pederasztia” változatai közötti eltérés

(a. m. fiúszeretet), jó értelemben az a szellemi és testi tulajdonságokon alapuló vonzalom, mellyel érett koru férfiak fiugyermekek és kiskoru ifjak iránt viseltetnek; rossz értelemben véve a nemi ösztönnek természetellenes kielégítése fiugyermekek testének felhasználása utján. Mindkettőnek nyomát megtaláljuk az ókor legtöbb népénél (héberek, tirrenek, persák, kelták), de leghiresebben és leghirhedettebben a görögöknél mutatkozik (görög szerelem). Kedvező értelemben kivált Spártában volt a P. a nevelésnek jelentékeny alkotó része. Az idősb fél mintaképe volt a gyermek-ifjunak, akit a csatában oldala mellé vett és a polgári életben a törvény előtt is megvédett. Hasonlókép nagy szerepet játszott ez a szokás Kréta szigetén és Tébében, ahol a harcosok sorában egész társulatokat (hetairia) hozott létre (chaeroneai halhatatlanok). Ily értelemben a felnőttek és ifjak közötti jó baráti viszony jogilag és társadalmilag nyilvánosan el volt ismerve, csupán azt büntették atimiával, aki vele visszaélt. Hellas első emberei (Aristides, Phidias, Sophokles, Sokrates) is gyakorolták. A rossz értelemben vett P. (fiugyermekekkel való fajtalankodás) Lidiából került Görögországba és eleinte rendkivül szigoru büntetésekkel sujtották (kizáratás a fontosabb állami tisztségekből, halálbüntetés), de már a peloponnezusi háboru idején enyhébbek voltak iránta, a makedon korszak laza erkölcsei pedig nemcsak megtűrték mint nyilt titkot, de sőt a nemi közösségben keresték a P. lényegét. A rómaiak is csak ezen alakjában ismerték, akkor vették által, midőn Görögországgal és Kis-Ázsiával érintkeztek. A vaskos és durvaságra hajló római jellem itt is szertelenségekbe csapott által, sőt a császárok idején undok jelenetek alapja lett a P., melyet kiváló költők (Catullus, Tibullus) nem átallottak költeményeikben dicsőíteni. V. ö. Hössli H., Eros (Münster 1892, 2. kiadás).

 

 

-->