„Kerengő (regény)” változatai közötti eltérés

Az író először húszéves korában írta meg regényének ötletét novellaformában. Megmutatatta több barátjának (köztük [[Utassy József]]nek is), akik elismerően szóltak az írásról. Pár évvel később, mikor abbahagyta a „novellák gyártását”, újra olvasva már nem találta olyan jónak, mint először, ezért drámát kezdett írni az ötletből, de egy orvos barátja tanácsára, már az első felvonás felénél abbahagyta. Aztán, mint ahogy az író fogalmazott műve kapcsán, még számára is váratlanul lett belőle regény, melynek főhőse [[Ady Endre]] jellemvonásait kapta.

 

 

Feltűnését azonban ő is egy áltörténeti regénnyel – a Kerengő (1974) című parabolájával – keltett, amelyben egy lélekgyilkosság különös mechanizmusát, invenciózus és szatirikus esszéstílussal, a magyar századforduló stilizált kultúrhistóriai miliőjére vetíti rá. Voltaképpen az eszme nélküli létezésről írt negatív utópiát. Zseniálisan gúnyos modellt talál az elviselhetően embertelen és intézményes kisszerűségre, olyat, amelyben a hősök szuverenitásigényét a praxis rémuralma érvényteleníti. A Kerengő szereplői egytől egyig helyzetük végleges foglyai: nem látva reális alternatívát a társadalmilag értékes cselekvésre, aktivitásuk szükségképpen álcselekvésekre és narkotikumokra irányul, ezáltal önmaguk termelik újra és újra a bénítóan bonyolult és értelmetlen konvenciórendszert, a valamennyiüket céltalan fogságban tartó társadalmi gyakorlatot. Ám e könyvében a modell modell marad, Spiró éppen mert mindvégig fikciós effektusokra épít. Nem tudja a regényt a lombik-íztől, steril mivoltától megszabadítani.