„Force Publique” változatai közötti eltérés

Az utánpótlásról hat kiképzőtábor gondoskodott, ahol egyszerre 2400 fő kiképzését végezték. Az FP adminisztratív századai összesen 600 főből álltak, de a századok alegységeit, a különítményeket (''(detachments)'') egymástól annyira messzire állomásoztatták, hogy igazából semmilyen kapcsolatuk nem volt egymással.

Az [[első világháború]] (1914–18) során a FP létszámát jelentősen megnövelték és a német gyarmati haderő elleni harcokban vetették be [[Kamerun]], [[Ruanda]], [[Burundi]] és [[Német-Kelet-Afrika]] területén. Az FP alakulatai általában megállták helyüket és egyes esetekben olyan jól teljesítették feladataikat, hogy kivívták brit és portugál szövetségeseik, valamint a németek elismerését is. 1916 után az FP három dandárból (''(Groupes)'') állt (Kivu, Ruzizi, és a Tanganyika), amelyekhez összesen 15 zászlóalj tartozott.

A második világháború és Kongó függetlenségének kikiáltása közötti időszakban a FP továbbra is kettős, katonai és rendőri szerepet látott el, bár 1959-től megkezdték a csendőrség (''(Gendarmerie)'') felállítását, amelyet az FP területvédelmi csapataiból szerveztek. 1945 és 1960 között a belga kormány politikája értelmében a FP egységei kevert etnikai összetételűek voltak, és az egyes egységek személyi állományának legfeljebb negyede származott abból a tartományból, ahol az egység állomásozott. A FP egységeiben jól képzett és jól vezetett katonák szolgáltak, akik magasabbrendűnek tartották magukat a helyi lakosságnál (amit a belga tisztek is bátorítottak). Az FP időként most is brutálisan fellépett a polgári lakosság ellen, különösen a függetlenségi mozgalmak elfojtása során. Vezetését továbbra is fehér tisztekre és tiszthelyettesekre bízták, a belga kormányzat semmilyen kísérletet nem tett arra, hogy a feketéket is bevonja az FP irányításába. A függetlenség közvetlen előzményeként kezdődött csak meg a fekete tisztesek kiképzése, a függetlenség kikiáltásakor összesen 20 fő végezte el a tiszthelyettesi iskolát.