„John Dryden” változatai közötti eltérés

1667-ben, körülbelül azidőtájt, amikor drámaírói ténykedését is megkezdte, jelentette meg az 1666-os év eseményeit taglaló hosszadalmas történelmi költeményét, az ''Annus Mirabilis''-t ("csodák éve"). Itt ezen év két fő eseményről esett szó: az angol hajóhad diadaláról a holland felett, valamint a nagy londoni tűzvészről. Dryden meglátása szerint Isten csodákat tett Angliáért, amely a tűzvész esetében abban állt, hogy egyrészt sikerült megfékezni, másrészt pedig II. Károly azonnal nagyszabású újjáépítésbe és városfejlesztésbe kezdett a tűz után. Ezzel a modern epikus költeménnyel nem csak kora vezető költőjévé léphetett elő, de később részben ennek nyomán is nyerhette el a koszorús költői (1668), valamint a királyi történész (1670) címet.

 

 

Nagy híve volt a költői kreativitásnak; legjobb hősi színműve, az Aureng-zebe (1675) prológusában kijelenti, hogy komoly drámában rímeknek nincs helye. Magát az Aureng-zebe-et ugyan ennek ellenére még rímekkel írta, de későbbi drámáiban már nem is vetemedett ilyesmire; következő színművét, a Mindent a szerelemért-et (1678) már szabadversben írta.

[[II. Jakab angol király]] 1688-as trónfosztásakor az új vezetésnek már nem volt hajlandó hűséget esküdni, így kegyvesztetté vált, hivatalait kénytelen volt feladni - koszorús költői címe is kedvenc gúnycéltáblájára, Thomas Shadwell-re szállt - és a továbbiakban a tollából élni. Ezután főként [[Horatius]], [[Juvenalis]], [[Ovidius]], [[Lucretius]] és [[Theokritosz (költő)|Theokritosz]] műveinek fordításával foglalkozott, amit sokkalta kielégítőbbnek is talált, mint a drámaírást.

 

 

1700-ban lelte halálát, a [[Westminster-apátság]]ban temették el. Őt magát is számos eulógiában dicsőítették, így például a ''Luctus Brittannici''-ben is.