Az ősnövénytan (''paleobotanika,'' ''fitopaleontológia'') a [[növénytan]] (''botanika,'' ''fitológia'') egyik résztudománya, a [[növényrendszertan]]nal (''(fitotaxonómia, fitoszisztematika)'') és a [[növénytörzsfejlődéstan]]nal (''(fitofilogenetika)'') együtt alkotja a [[rendszertan]]i (''(taxonómiai)'') tudománykört. Feladata a kihalt [[növény]]ek anatómiájának, életének vizsgálata, és ezzel a növényrendszertan tudományának segítése. Régebben a [[morfológia]] után következő legfontosabb rendszertani segédtudomány volt, mára még jobban nőtt a jelentősége, a [[genetika]] és a molekuláris [[biológia]] után a legfontosabb tudományág. Az ősnövénytan vizsgálati anyaga a növénymaradványok: kőbelek, kövesedett maradványok, lenyomatok. A rétegek sok esetben olyan hűen megőrzik a lenyomatokat, hogy azt mikroanatómiaialag is kitűnően lehet vizsgálni (például [[pikkelyfák]] levélripacsszerkezete, az [[ősharasztok]] sztómái, [[ősfenyők]] fatestszerkezete).
