„Szeppuku” változatai közötti eltérés

Nincs méretváltozás ,  11 évvel ezelőtt
a
→‎A végrehajtás módja: kurzív és fett tartalmú zárójelek javítása,
a (Részleges helyesírási javítások (4. csoport: u/ú, ü/ű) kézi ellenőrzéssel (Első menet: "új" nélkül))
a (→‎A végrehajtás módja: kurzív és fett tartalmú zárójelek javítása,)
A helyesen kivitelezett szeppuku 2 vágásból áll. A szamuráj az ágyékába döfi a rövidkardot és felrántva ejt egy vágást hasfalán. Ezt követően hasfalának bal oldalába döfi a kardot és jobb oldalra vágja fel. A második vágás az első fájdalmaiból adódóan jelentős koncentrációt kíván. Egy szépen kivitelezett második vágás különlegesség, ezért nagy tiszteletnek örvend, mert nem minden szamuráj képes rá. Ha az elkövető megejtette mindkét vágást a segédje levágja a fejét a hosszúkard segítségével úgy, hogy nyakának elülső felét ne vágja át, így a fej nem esik le. Ezért számít megtiszteltetésnek a segédi szerep, hiszen a vágás minőségén múlik a szenvedés végetérésének gyorsasága. A lefejezés lényege, hogy elkerüljék, hogy a harakirit elkövető a halál előtti fájdalom miatt megszégyenüljön.
 
A '''szeppuku''' (európában ismertebb nevén a '''harakiri''') a szamurájok öngyilkosságának egy olyan egyedi formája, ami a rövid karddal (vakasi) történt úgy, hogy a busi kereszt alakú vágással felvágta a hasát, először balról jobbra, majd lentről fölfelé. Ezt '''dzsúmondzsi'''-nak hívták (''(„tízes alakú vágás”)'') mert a tízes számot egy kereszt alakú [[kandzsi]]val (a [[kínai nyelv|kínaiból]] vett írásjellel) jelölték. Az ezzel a módszerrel végrehajtott öngyilkosság során egyetlen létfontosságú szerv sem sérült, így sok esetben az alanynak még órákig tartó szenvedést kellett elviselnie.
 
Minamoto Tametomo volt az első aki [[1170]]-ben ilyen formában végzett magával. A szeppukut használta Minamoto Joriszama is, aki egy nagyon magas rangú szamuráj volt. Csapati vesztettek az Udzsi-híd melletti csatában, két fia is elhunyt a küzdelemben és maga Jorimasza is súlyosan megsebesült egy térdébe lőtt nyílvesszőtől, ezért magához hívatta fegyverhordozóját (Vatanabe Csódzsicu Tonau-t) és kérte, hogy fejezze le. Mivel azonban az apród nem volt hajlandó ezt megtenni, ezért nyugat felé fordult, tízszer elkántálta a Dzsódzsó-iskola [[nembucu]]ját (''(„Üdv Amida Buddhának”)'') majd megalkotta ''dzsiszei no ku''-ját, azaz búcsúversét: ''„Mint egy elszáradt fa / ami nem hozott virágot / szomorú volt életem / de még szomorúbb napjaim vége / mert nem hagyok hátra gyümölcsöt.”'' E sorok kimondása után felvágta a hasát és holtan arcra borult. Tonau ezután levágta ura fejét, egy kőhöz kötötte és az ellenséget megkerülve a folyóba dobta azt.<ref>Mivel az ütközetek után szokás volt levágni az ellenséges busik fejét, ezért a csatatéren maradt sebesült harcosok inkább maguk vettetek véget életüknek, mintsem hogy egy ellenséges katona (esetleg egy alacsonyabb rangú busi) oltsa ki azt. Mivel Joriszama nagyon magas rangú szamuráj volt, apródja azért dobta a fejét a vízbe, nehogy az ellenség győzelmi trófeaként magával hurcolja. Élve fogságba esni nagy szégyen volt, aki pedig gyáván elmenekült, azt mélységesen megvetették.</ref>
 
Később, az Asikaga-[[bakufu]] idejében megjelent a '''kaisekunin''' intézménye, ami azokra az esetekre specializálódott, amikor a szeppukut a kivégzés egyik formájaként végezte el az elítélt saját magán. Amint a térdelő bűnös megejtette a kereszt alakú vágást a hasán, a segéd, aki mellette állt lefejezte, ezzel kímélve meg a fájdalmas haláltusától. Viszont aki lassan vérzett el és eközben írta meg az életét összefoglaló verset, sőt azt még a saját vérébe mártott ecsettel is jegyezte le, annak önuralmát sokáig magasztalták.
 
A szeppuku később a busik egyetlen elfogadható halálnemévé vált, akár bűnös volt, akár nem, vagy ha leküzdhetetlen problémával küszködött, így több fajtája is kialakult.
Az egyik ilyen a '''szokocu-si''' (''(„bocsánat kérő halál”)''), amivel a hirtelen felindulásból rossz szót szóló, vagy illetlenséget elkövető busi válthatta meg bűnét.
Hasonló volt a '''munebara''' vagy '''funsi''' (sérelem vagy bosszúság miatt elkövetett öngyilkosság), amivel a gyűlöletet és a felháborodást fejezték ki.
 
 
Ismert volt még egy fajta szeppuku, a '''kansi''', amit a meggyőzés végső eszközeként használtak, például a mester, hogy jó útra térítse tanítványát.
A '''dzsunsi'''-t (''(„az úr követése a halálba”)'') számos magas rangú hűbéres követte el uruk (daimjó) halálakor. Ez a hűbéres hűségét fejezte ki ura iránt, függetlenül attól, hogy betegségben, csatában, vagy szeppukuban halt meg. Szabályai nem voltak, helyzettől függött és kötelező sem volt.
 
Az öngyilkosság egy másik, szintén furcsa formája a '''hito-basira''' (''(„emberi oszlop”)''),
amikor a busi az ura házának építésekor az egyik oszlopnak ásott gödörben szeppukut hajtott végre, majd ráépítették a házat abban a hitben, hogy a halála után majd szelleme fogja védelmezni az építményt. (Hasonló áldozatot követelt egy híd építése is, ám akkor általában egy a falun átutazó ember lett a leendő védelmező szelleme a hídnak.)
 
247 461

szerkesztés