„Szeppuku” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Részleges helyesírási javítások (4. csoport: u/ú, ü/ű) kézi ellenőrzéssel (Első menet: "új" nélkül) |
a →A végrehajtás módja: kurzív és fett tartalmú zárójelek javítása, |
||
11. sor:
A helyesen kivitelezett szeppuku 2 vágásból áll. A szamuráj az ágyékába döfi a rövidkardot és felrántva ejt egy vágást hasfalán. Ezt követően hasfalának bal oldalába döfi a kardot és jobb oldalra vágja fel. A második vágás az első fájdalmaiból adódóan jelentős koncentrációt kíván. Egy szépen kivitelezett második vágás különlegesség, ezért nagy tiszteletnek örvend, mert nem minden szamuráj képes rá. Ha az elkövető megejtette mindkét vágást a segédje levágja a fejét a hosszúkard segítségével úgy, hogy nyakának elülső felét ne vágja át, így a fej nem esik le. Ezért számít megtiszteltetésnek a segédi szerep, hiszen a vágás minőségén múlik a szenvedés végetérésének gyorsasága. A lefejezés lényege, hogy elkerüljék, hogy a harakirit elkövető a halál előtti fájdalom miatt megszégyenüljön.
A '''szeppuku''' (európában ismertebb nevén a '''harakiri''') a szamurájok öngyilkosságának egy olyan egyedi formája, ami a rövid karddal (vakasi) történt úgy, hogy a busi kereszt alakú vágással felvágta a hasát, először balról jobbra, majd lentről fölfelé. Ezt '''dzsúmondzsi'''-nak hívták
Minamoto Tametomo volt az első aki [[1170]]-ben ilyen formában végzett magával. A szeppukut használta Minamoto Joriszama is, aki egy nagyon magas rangú szamuráj volt. Csapati vesztettek az Udzsi-híd melletti csatában, két fia is elhunyt a küzdelemben és maga Jorimasza is súlyosan megsebesült egy térdébe lőtt nyílvesszőtől, ezért magához hívatta fegyverhordozóját (Vatanabe Csódzsicu Tonau-t) és kérte, hogy fejezze le. Mivel azonban az apród nem volt hajlandó ezt megtenni, ezért nyugat felé fordult, tízszer elkántálta a Dzsódzsó-iskola [[nembucu]]ját
Később, az Asikaga-[[bakufu]] idejében megjelent a '''kaisekunin''' intézménye, ami azokra az esetekre specializálódott, amikor a szeppukut a kivégzés egyik formájaként végezte el az elítélt saját magán. Amint a térdelő bűnös megejtette a kereszt alakú vágást a hasán, a segéd, aki mellette állt lefejezte, ezzel kímélve meg a fájdalmas haláltusától. Viszont aki lassan vérzett el és eközben írta meg az életét összefoglaló verset, sőt azt még a saját vérébe mártott ecsettel is jegyezte le, annak önuralmát sokáig magasztalták.
A szeppuku később a busik egyetlen elfogadható halálnemévé vált, akár bűnös volt, akár nem, vagy ha leküzdhetetlen problémával küszködött, így több fajtája is kialakult.
Az egyik ilyen a '''szokocu-si'''
Hasonló volt a '''munebara''' vagy '''funsi''' (sérelem vagy bosszúság miatt elkövetett öngyilkosság), amivel a gyűlöletet és a felháborodást fejezték ki.
24. sor:
Ismert volt még egy fajta szeppuku, a '''kansi''', amit a meggyőzés végső eszközeként használtak, például a mester, hogy jó útra térítse tanítványát.
A '''dzsunsi'''-t
Az öngyilkosság egy másik, szintén furcsa formája a '''hito-basira'''
amikor a busi az ura házának építésekor az egyik oszlopnak ásott gödörben szeppukut hajtott végre, majd ráépítették a házat abban a hitben, hogy a halála után majd szelleme fogja védelmezni az építményt. (Hasonló áldozatot követelt egy híd építése is, ám akkor általában egy a falun átutazó ember lett a leendő védelmező szelleme a hídnak.)
| |||