„Ifjabb Plinius panegyricusa” változatai közötti eltérés

[[Plinius]] a szenátus és a [[császár]] előtt mondta el beszédét, de a szenátorokat szólítja meg. Hangsúlyozza, hogy a szenátus parancsára mond köszönetet a legjobb császárnak (optimo principi), s ezzel tüstént kifejezésre juttatja, hogy [[Traianus]] alatt a szenátus ismét visszanyerte korábbi tekintélyét. Úgy kíván szólni a császárról, hogy az egyedül rá illjék, másra nem. Szavait nem a félelem vezeti, ahogy ez [[Domitianus (gall császár)|Domitianus]] alatt történt. Most ugyanis nem zsarnokról, hanem polgártársukról, nem urukról, hanem atyjukról beszél. A továbbiakban kifejti, hogy [[Traianus]]t nem saját szenvedélye, hanem mások haszna választotta császárrá. [[Nerva]] azért adoptálta, mert a legjobbat választotta ki (dignusque alter eligi, alter eligere). Nem a vér szerinti kötelékei tették [[Traianus]]t császárrá, hanem az összes közül választották, hogy az összes népnek parancsoljon (imperaturus omnibus eligi debet ex omnibus). [[Plinius]] itt részletesen kifejti korának nagy vitáját az adoptióról, melynek lényege az –amint a sztoikus és [[cinikus]] filozófusok tanították- , hogy a legjobbat kell kiválasztani, s ez az istenek akarata is. Bár fenntartás nélkül dicséri a [[császár]]t, beszédének tanító jellege is van. A sok-sok dicséret mögött azért meghúzódik az a gondolat, hogy a szenátus valamiféle ellenőrző szerepet tölt be a mindenható [[császár]] fölött. Így megmutatkozik a szenátori rendnek az a vágya is, milyenek szeretné látni a számára is elfogadható [[császár]]t.