„Clara Schumann” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Xqbot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: következő módosítása: uk:Клара Шуман; kozmetikai változtatások
SamatBot (vitalap | szerkesztései)
a kisebb formai javítások,
5. sor:
== Élete ==
 
Clara Weick 1819-ben egy híres [[zongora]]tanár, Friedrich Wieck lányaként látta meg a napvilágot Lipcse városában. Apja tanította zongorázni, tehetsége hamar megmutatkozott. 1827-ben találkozott először Robert Schumannal. Clara ekkor még csak nyolc, Robert pedig 19 éves volt. A későbbi nagy zeneszerző ekkor még zongoristának készült és Clara apjához járt zongora órákra. Calra első nyilvános koncertét a lipcsei Gewandhaus-ban adta, ahol [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] is hallotta játszani az ifjú tehetséget. Ezután [[Párizs|párizsipárizs]]i koncertkörutat tett apjával, ami meghozta számára a sikert és az elismerést. Saját kompozícióval először 1829-ben állt elő, négy [[polonéz]]t komponált zongorára. 1834 és 1836 között írta, a ''Soirées Musicales'' című zongoradarab ciklust, amelyről [[Liszt Ferenc]] is elismerően nyilatkozott.
 
Robert Schumannba tizenhat éves korában szeretett bele. Az akkor már híres zeneszerző, két évvel később fejezte szándékait Clara apja előtt, aki ellenezte az esküvőt és lányát eltiltotta kérőjétől. A szerelemesek azonban nem adták fel: a barátokon keresztül tartották a kapcsolatot és Calra mindig zenei üzeneteket küldött a koncertjein Robertnek. Aztán 1840-ben elérték céljukat és egybe keltek. Összesen nyolc gyerekük született, akiket anyuk gondos zenei nevelésben részesített.
14. sor:
 
Clara úgy próbált enyhíteni férje elvesztése miatt érzett fájdalmán, hogy belevetette magát a munkába. Európai koncertkörutakat szervezett, egészen 1891-ig. Ekkor adta utolsó hangversenyét. Közben 1878 és 1892 között a frankfurti [[konzervatórium]] tanára is volt. 1881-től elkezdte összerendezni és kiadni férje műveit, ez a vállalkozása 1893-ban fejeződött be. Élete utolsó éveiben hallási problémái voltak, egy idő után már nem is nagyon hallott semmit. 1896-ban halt meg Frankfurtban. Férje mellé temették el [[Bonn]]ban. Koncertkörútjai során [[Budapest]]en is többször fellépet (1858, 1866, 1868).
 
 
== Munkássága ==
21 ⟶ 20 sor:
 
Fennmaradt viszont 14 éves korábban írt zongoraversenye, amely eredetileg [[Carl Maria von Weber|Weber]] egy tételes koncertjeinek a hatására készült. A darab ebben a formában is több alkalommal elhangzott különböző koncertek során, de később Clara több tételesé bővítette művét. Korai darabjain Weber mellett [[Franz Schubert|Schubert]] hatása figyelhető meg. Aztán később jó barátságba került Schumann mellett [[Frédéric Chopin|Chopinnal]] és [[Felix Mendelssohn-Bartholdy|Mendelsshonnal]] is. Az ő hatásuknak tudható be, hogy Clara későbbi műveiben a hagyományos formákat elég szabadon kezelte. Férje halála után két [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]] és egy [[Wolfgang Amadeus Mozart|Mozart]] zongoraversenyhez is írt [[kadencia|kadenciákat]].
 
 
== Művei ==
56 ⟶ 54 sor:
* 1870• ''Kadenciák Beethoven c-moll zongoraversenyéhez, op. 37''.
* 1891• ''Kadenciák Mozart d-moll zongoraversenyéhez K. 466''.
 
 
== Felhasznált irodalom ==
71 ⟶ 68 sor:
 
{{Link FA|de}}
 
[[en:Clara Schumann]]
[[ar:كلارا شومان]]