„Ettore Scola” változatai közötti eltérés

Ettore Scola 18 éves korában ment [[Róma|Rómába]], hogy [[jog]]ot tanuljon az egyetemen. Újságíróként és karikaturistaként kezdett dolgozni, többek között a ''Marc’ Aurelio'' nevű lapnál, ahol [[Federico Fellini]] is ténykedett. [[1952 a filmművészetben|1952]]-ben részt vett [[Domenico Paolella]] ''Canzoni di mezzo secolo'' című filmje forgatókönyvének megírásában, s innentől kezdve folyamatosan foglalkoztatták mint társ-forgatókönyvírót. A maguk idejében sikeres, de filmtörténeti szempontból javarészt nem túl jelentős alkotások megírásában vett részt. Paolella mellett például [[Mario Mattoli]], [[Steno]], [[Bruno Paolinelli]], [[Mauro Bolognini]] és [[Antonio Pietrangeli]] filmesítették meg a szkriptjeit olyan népszerű sztárok közreműködésével, mint [[Alberto Sordi]], [[Sophia Loren]], [[Ugo Tognazzi]], [[Giulietta Masina]], [[Vittorio De Sica]], [[Nino Manfredi]], [[Sandra Milo]] és mások. [[1964 a filmművészetben|1964]]-ben ''Beszéljünk a nőkről!'' címmel megrendezte első filmjét, mely rövid történetekből áll. Valamennyi epizód főszerepét [[Vittorio Gassman]] játszotta, a pellengérre állított hölgyeket pedig olyan színésznők formálták meg, mint [[Giovanna Ralli]], [[Antonella Lualdi]] és [[Sylva Koscina]]. A ''[[Belfegor a pokolból]]'' ([[1966 a filmművészetben|1966]]) főszerepét ugyancsak Gassman alakította, [[Claudine Auger]], [[Mickey Rooney]] és [[Gabriele Ferzetti]] társaságában. A mulatságos komédiában Belzebub azzal bízza meg Belfegort és cimboráját, Adramaleket, hogy tíz nap alatt szítsanak háborút [[Firenze]] és Róma között, hogy minél több lélek kerüljön a [[Pokol|pokolbapokol]]ba. Az ördögi terv megvalósításához éppen a [[pápa (egyházfő)|pápa]] házasodni készülő fia tűnik a legmegfelelőbb eszköznek. Alberto Sordi, Nino Manfredi és [[Bernard Blier]] komédiáznak a ''Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat?'' ([[1968 a filmművészetben|1968]]) című vígjátékban, amelyben egy sikeres, de kissé zűrös életű üzletembernek kapóra jön, hogy felesége és sógornője unszolására [[Afrika|Afrikába]] utazzon felkutatni rég nem látott barátját. Persze a feladat nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Scola korai filmjei szép sikert arattak (Magyarországon is), és jó iskolát jelentettek a rendező számára, mivel megtanulta a szórakoztatás, a nevettetés fortélyait. Már forgatókönyvíróként is célkitűzése volt, hogy meg tudja nevettetni a közönséget, mert szerinte az a film, amin nevetni is lehet, sokkal emberibb, ezáltal mélyebben megérinti a nézőt. A humor éppen ezért szinte mindegyik alkotásában jelen van, a társadalmi háttér, a drámai körítés azonban csak az [[1970-es évek]]től kezdve vált erőteljesebbé a filmjeiben.

A ''[[Féltékenységi dráma]]'' ([[1970 a filmművészetben|1970]]) az akkori jelenben játszódó tragikus szerelmiháromszög-történet [[Monica Vitti]], [[Marcello Mastroianni]] és [[Giancarlo Giannini]] főszereplésével. Két évtizede [[Egyesült Államok|Amerikában]] él ''Az örök vesztes, Rocco Papaleo'' ([[1971 a filmművészetben|1971]]) [[Szicília|szicíliaiszicília]]i származású főszereplője – szintén Mastroianni alakítja –, akinek élete ugyan mit sem változott az eltelt évek alatt, naivitását azonban a nehézségek ellenére sem veszítette el. Aktuális társadalmi problémákat feszegetett a ''Fiatváros alattvalói'' ([[1973 a filmművészetben|1973]]), melynek főszereplői a munkanélküliség elől Dél-Olaszországból északra költöznek, ahol azonban egyáltalán nem fogadják őket tárt karokkal, és a beilleszkedés nehézségeivel kell szembenézniük. Scola egyik példaképének, Vittorio De Sicának ajánlotta a ''[[Mennyire szerettük egymást!]]'' ([[1974 a filmművészetben|1974]]) című filmjét, amely a felszabadulástól a [[terrorizmus]] időszakáig követi nyomon különböző társadalmi rétegekhez tartozó szereplői sorsát. A főszerepeket Nino Manfredi, Vittorio Gassman, [[Stefania Sandrelli]], Giovanna Ralli és [[Stefano Satta Flores]] játszották, de – önmagukat alakítva – a filmben felbukkant Mastroianni és Federico Fellini is. Nagy szakmai és közönségsiker volt a ''[[Csúfak és gonoszak]]'' ([[1976 a filmművészetben|1976]]) című fergeteges szatíra, amely Róma nyomornegyedében játszódik, részben amatőr szereplők közreműködésével. A főszerepben Nino Manfredi nyújtott parádés alakítást. Scola e filmhez barátja és kollégája, [[Pier Paolo Pasolini]] korai alkotásaiból és aktuális médiahírekből merített ihletet, két kisebb szerepet pedig Pasolini felfedezettjeire, [[Franco Merli]]re és Ettore Garofolóra osztott. A [[fasizmus]] idején játszódó kamaradráma az ''[[Egy különleges nap]]'' ([[1977 a filmművészetben|1977]]), Sophia Loren és Marcello Mastroianni jutalomjátéka. [[1938]]. [[május 8.|május 8-án]] [[Adolf Hitler]] látogatást tett [[Benito Mussolini|Mussolininél]], s az eseményre százezrével özönlött az olasz főváros népe. Egy belvárosi házban azonban otthon maradt két ember: a házasságába belefáradt sokgyermekes Antonietta és a deportálása előtt álló [[homoszexualitás|homoszexuális]] rádióbemondó, Gabriele. Kettőjük egymásra találását ábrázolja a film megindítóan, de minden hamis érzelgősségtől mentesen. ''[[A terasz]]'' ([[1980 a filmművészetben|1980]]) bizonyos értelemben a ''Mennyire szerettük egymást!'' folytatásának tekinthető. A film kicsit gunyoros körképet ad arról, hogy mivé is lettek az [[1950-es évek|1950-es]], [[1960-as évek]] lázadó fiataljai. Főszereplők: [[Jean-Louis Trintignant]], Vittorio Gassman, Marcello Mastroianni, Ugo Tognazzi, [[Serge Reggiani]], Stefania Sandrelli és [[Carla Gravina]].