„Szerkesztővita:Xia” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
 
:És tudod mi a pláne, hogy ez az ötlet nem tőlem származik! A szlovén wikin néztem át az alapítás idejéből maradt adatokat, hogy már akkor volt elképzelés vend nyelvű wiki alapításáról, amikor én még nem is voltam a magyaron se! Megkérdeztem Jani Melikot, a szlovén verzió alapítóját, hogy miként történt ez. Azt mondta, hogy valóban gondoltak erre, de nem volt akkor senki aki létrehozná a konstrukciót, ezért nem mertek kérvényt beadni!
 
:Szóval, te úgy gondolod, hogy ez kizárólag a saját kutatásaim alapján készült. Felsoroltam a forrásokat amelyekből vettem, lábjegyzetet még nem írtam hozzá, de az is sorra kerül, nem lehet mindent egy pillanat alatt megírni. Mondjuk nem hallottam, az oszmán-törököt tanítják, de mindenesetre nem fogadták el, hogy oszmán-török wikit hozzanak létre. És különben is, mi ez, hogy a „saját kutatásaim alapján?” Mit jelent mégis ez? Nem volt az kutatás, hogy én előkerestem ezt az irodalmat, ami erről szól? Te talán nem kutattál? Hogyan akarnád megkérdőjelezni, hogy ne lenne nyelv, amikor az általam felhasznált források nyelvnek nevezik? Miért kell ahhoz hivatalos elismerés? Ez mennyit nyom a latban? Hivatalosan elismerték a macedón nyelvet, holott aközött és a bolgár között semmi különbség nincs. Az interneten se keressél erre nagyon adatot, főleg ne a magyaron, mert magyar nyelvű adat nincs feltéve az interneten erről, ezeket amiket írtam, többségében szlovénból fordítottam. [[Szerkesztő:Doncsecz|Doncsecz]]'''<sup>''[[Szerkesztővita:Doncsecz|vita]]</sup>'' 2010. január 17., 09:28 (CET)