„Otto Friedrich Egyetem” változatai közötti eltérés

a
(actualisation of dates)
 
== Az egyetem története ==
Az egyetemet 1647-ben Melchior Otto Voit salzburgi püspök alapította Academia Bambergensis néven. Ez az intézmény már a helyi jezsuita kollégumkollégium kiterjesztése volt, a kollégium pedig [[II. Henrik]] alapította "dómiskolát" származik. 1648-ban [[III. Ferdinánd]] császár és [[X. Ince pápa]] felruházták az fiatal egyetemet minden akadémiai privilégiummal a köetkező évtől. 1770-ben egy új kar jött létre az akkori nevén 'Academica Ottonaia' berkein belül. Fürstbischof Friedrich Karl von Schönborn alakította ki a jogi kart. Az orvosi kart Fürstbischof Adam Friedrich von Seinsheim alapította meg, ezzel az intézmény egy klasszikus középkori négyfakultásos Egyetemmé vált. 1773-ban vette föl az Otto-Friedrich Universität nevet.
 
A 1803-ban a [[szekularizáció]]s folyamat nyomán megszűnt az egyetem. Katolikus hittudományokat azonban továbbra is oktattak, így az egyetemi oktatás hagyománya nem tört meg. A Katolikus Teológiai Kar maradhatott meg [[líceum]]ként, de 1939 október 9-én ez a főiskola is bezárt, így az egyetem hosszú történetében csupán a nacionalizmus ideje alatt szünetelt a tanítás. 1945 október 10-én az amerikai hadsereg beleegyezésével a főiskola újra megnyitotta kapuit.
Az „Otto-Friedrich” elnevezés Melchior Otto Voit salzburgi püspökre és az egyetem jelentős támogatójára, a schönborni Friedrich Carlra utal. 1988-ban az egyetem összekötötte magát a XVIII. században létezett Universitas Ottonaia Fridericania-val, és ez év október 1-e óta hivatalosan is Otto-Friedrich Universität Bamberg a neve.
 
2001-ben megalakult a Gazdaságinformatikai sés Alkalmazott Informatikai Kar.
 
===Rektorok és elnökök (az újraalapítás óta)===