„Nacume Szószeki” változatai közötti eltérés

1907 után született művei komor hangvételűek: fő témájuk az ember küzdelme az egyedüllét ellen. Hősei művelt középosztálybeli férfiak, akik elárulnak egy hozzájuk közel álló személyt, vagy őket árulják el, és bűntudatuk vagy kiábrándultságuk elszigeteli őket embertársaiktól. A ''Kódzsin'' (''Az utazó'', 1912-13) című regényében a főhős csaknem beleőrül a magányba, a ''Kokoro'' (''Szív,'' 1914) főszereplője pedig öngyilkos lesz. ''Félhomály'' (''Mei an'', befejezetlen) és ''A kapu'' című utolsó regényeiben a japán értelmiség problémáival foglalkozott. A ''Mon'' ''(A kapu)'' egy trilógia önmagában is megálló kötete, érett mesterségbeli tudásról tanúskodik, és bepillantást enged a század eleji Japán mindennapi életébe. A regény központi alakja hiába próbál eljutni egy zen kolostor kapujához, hogy a vallásban találjon enyhülést; kudarcélménye a frusztráció, elszigeteltség és kétségbeesés riasztó jelképe. Utolsó regénye, a ''Micsikusza'' (''Út menti fű,'' 1915) [[önéletrajz]]i jellegű.