„Lukács (esztergomi érsek)” változatai közötti eltérés

a
→‎Lukács, a politikus: magyar koronás fők hivatkozásainak kékítése,
a (→‎Lukács, a politikus: IV. Béla hivatkozás pontosítása,)
a (→‎Lukács, a politikus: magyar koronás fők hivatkozásainak kékítése,)
=== A trón támasza ===
 
A konkordátummal megpecsételt példás magyar-szentszéki kapcsolatokat Géza király halála beárnyékolta. Halála után mindkét öccse, [[II. László magyar király|László]] és [[IV. István magyar király|István]] magának vindikálta a trónt, s ráadásul ezt mindketten [[Bizánci Birodalom|bizánci]] támogatással tették. A sziklaszilárd Lukács, egyrészt a görög hatástól félve, másrészt a [[primogenitúra]] elvét vallva mindkét trónkövetelőtől megtagadta a koronázást, és Géza fiának, [[III. István]]nak ([[1162]]–[[1172]]) a trónigényét támogatta. Az ellenkirályokkal szembeni radikális föllépésért és kiközösítésükért Lukács börtönnel fizetett, ahonnan csak pápai közbenjárásra szabadulhatott ki.
 
A trónbitorló IV. István [[I. Mánuel bizánci császár]]hoz (†[[1180]]) fordult segítségért. A görög uralkodó azonban felismerte IV. István ellehetetlenült helyzetét, és az immár törvényesen uralkodó III. István király követeivel [[Belgrád]]ban egyezséget kötött. A szerződés értelmében [[III. Béla|Béla herceg]] – a király öccse – Alexiosz néven a [[konstantinápoly]]i udvarba került, mint [[deszpotész]] (leendő trónörökös), egyúttal elnyerte a császár lányának kezét, és [[Dalmácia]] és [[Horvátország]] vezetését is megkapta.
III. Béla (1172–1196), bár görög földről érkezett, felesége révén meghonosította Magyarországon a francia kultúra szellemiségét, így paradox módon akitől Lukács a latin kereszténységet féltette, az lett annak erős védőbástyája. Lukács az 1170-es évek folyamán fokozatosan háttérbe szorult, helyette riválisa, András kalocsai érsek élvezhette a pápa és a király bizalmát. A főpap azonban idővel maga is belátta, hogy III. Béla nem jelent fenyegetést sem az egyházra, sem [[Magyarország]]ra nézve. A kezdődő közeledésnek nagy lendületet adott az [[1179]]. esztendő, amikor a diadalittas kalocsai érsek megsértette a királyt, mire az megfosztotta hivatalától. A vitába a Szentatya is beleavatkozott, és a András érseket bocsánatkérésre szólította fel.
 
Lukács érsek körülbelül a pápával egy időben, 1181 augusztusában hunyt el. Főpapi működése kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar történelemben. A [[középkor]]i Magyarország egyik legeredetibb „szürke eminenciása” volt. Kanonizációját [[II. András magyar király|II. András]] ([[1205]]–[[1235]]) és [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] ([[1235]]–[[1270]]) is szorgalmazta, de Lukács [[szent]]té avatására végül nem került sor.
 
== Források, irodalom ==
578 374

szerkesztés