„Füstszekrény” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Rm40 (vitalap | szerkesztései) Nincs szerkesztési összefoglaló |
Rm40 (vitalap | szerkesztései) |
||
6. sor:
==Gőzfúvó==
A '''füstszekrény''' egyik legfontosabb tartozéka a ''gőzfúvó'', más néven ''kónusz''. A szerkesztési szelvény korlátai miatt ugyanis a kémény nem lehet elegendően magas, hogy önmagában megfelelő léghuzatot biztosítson. Ezért szükség van mesterséges huzat létrehozására, melyet a gőzhengerekből távozó, munkát végzett, úgynevezett ''fáradt gőz''zel érnek el. A fáradt gőzt a ''gőzfúvó''ba vezetik, onnan pedig a ''kémény''en át a szabadba áramlik. A távozó gőz a füstszekrényből a füstgázokat magával ragadja, így légritkítást hoz létre. A ''gőzfúvó''t úgy kell pozicionálni, hogy a belőle kiáramló gőz a kémény keresztmetszetét teljesen töltse ki és a kémény azonos tengelybe kerüljön a fúvóval. A ''gőzfúvó'' általában a gőzkiömlő cső végére helyezett kúpos csődarab. Ez régebben gyakran állítható keresztmetszetű kivitelben készült, azonban a tapasztalatok szerint a mozdonyszemélyzet nem tudta a leggazdaságosabb keresztmetszetet beállítani. Minél szűkebb ugyanis a ''gőzfúvó'' nyílása, annál nagyobb léghuzat, ugyanakkor a túl szűk fúvókeresztmetszet a gőzhengerekben túl nagy ellennyomást okoz, mely a teljesítményt csökkenti. Ezért később állandó keresztmetszetű, cserélhető betétes fúvókat alkalmaztak.<br>A ''gőzfúvó'', bár egyszerű, megbízható szerkezet, viszonylag nagy energiafogyasztású. Így számos megoldást dolgoztak ki az egyes vasutak a kisebb energia-igényű, így hatásfok-javító fúvóberendezés megtalálására.
===Kylchap-fúvó===
Nevét kifejlesztőiről, a finn Kyösti ''Kyl''älä-ról és a francia [[André ''Chap''elon]]ról kapta.
===Giesl-ejektor===
A ''Giesl-ejektor''t [[1951]]-ben az osztrák Dr. [[Adolph Giesl-Gieslingen]] fejlesztette ki. Az egyetlen, körkeresztmetszetű fúvó helyett egy sorban, egymás mögött több kisebb fúvót alkalmaztott, melyből a kiömlő gőz egy jellegzetes, hosszú, keskeny kéményen át áramlott a szabadba. A tapasztalatok alapján ez a megoldás 8% körüli szénmegtakarítást és akár 20%-os teljesítménynövekedést eredményezett. A ''Giesl-ejektor'' széleskörűen elterjedt és nem csak [[Ausztria|Ausztriában]], hanem számos más országban is (például: [[Kenya]], [[Uganda]], [[Tanzánia]], [[Csehszlovákia]], [[NDK]], [[Japán]], [[Spanyolország]], [[Nagy-Britannia]]) is kiterjedten alkalmazták. A [[DR]] például több, mint 500 mozdonyára szerelte fel és tapasztalata szerint egy éven belül gazdaságilag amortizálódott is a korszerűsítés.
===Kéménytorok-csillagfúvó===
A ''kéménytorok-csillagfúvó'', illetve hivatalos nevén ''ISTER füstgázelszívó ejektor'' magyar találmány: kifejlesztése Heller György, Jánosdeák Egon, Kassai Dénes, Dabóczy Ödön és Torma István, a [[MÁV]] munkatársai voltak. Az akkori gazdasági viszonyok nem tették lehetővé megfelelő külföldi fúvórendszer licencének megvásárlását. A [[MÁV]]-mozdonyok ''gőzfúvó''inak részletes vizsgálatát követően – mely alapján megállapították, hogy a korábbi méretezési eljárással készült fúvók túl szűk keresztmetszetűek és túl nagy ellennyomást adnak – az addig használttól eltérő elvi alapokon indult meg a fejlesztés. Az elsőként vizsgált ''[[MÁV 324|324]] sorozatú'' mozdonyokhoz 57%-kal nagyobb fúvó-keresztmetszetet választottak. A fúvócsövet a füstszekrény középvonala alá helyezték és hosszú (teljes hossza több, mint 2 méter) nagy átmérőjű kéményt csatlakoztattak hozzá, melynek alsó része hengeres egészen a fúvóig lenyúlt. Ez a hengeres szakasz szolgált a gőz és a füstgázok keveredésére. A kémény felső része továbbra felfelé kúposan bővült. A fúvóbetét egy, az [[USA]]-ban más feladatra már alkalmazott divergens, ötágú csillag-keresztmetszetű betét lett. Elsőként a ''[[MÁV 324|324]],821'' pályaszámú mozdonnyal kezdődtek el a kísérletek, [[1954]]. februárjában. Már nagyon korai szakaszban igen jó eredményeket értek el, egyetlen probléma az egyenetlen léghuzattal volt. A megoldást egy, a gőzhengerek kiömlőcsövébe iktatott füstszekrény-tartóba épített diffúzoros nyomáskiegyenlítő tartály lett. A különleges fúvórendszerhez új szikrafogó-berendezés (lásd lejjebb) vált szükségessé: itt a kéménydiffúzorra illeszthető, gyűrű alakú lemezszalagokból hajlított ''Helm-féle szikratörő'' jelentette a megoldást. Huzamosabb üzemben a ''kéménytorok-csillagfúvó'' évi átlag 3,2% szénmegtakarítást és ami az akkori idők hazai vontatási problémai miatt talán még fontosabb volt, minimum 20% teljesítmény-növekedést hozott. A kedvező eredmények alapján a berendezést a [[MÁV]] mintegy 800–1000 db mozdonyára (''[[MÁV 301|301]], [[MÁV 324|324]], [[MÁV 327|327]], [[MÁV 328|328]], [[MÁV 342|342]], [[MÁV 411|411]], [[MÁV 424|424]], [[MÁV 275|275]]'' és ''[[MÁV 375|375]] sorozat''ok) szerelte fel az [[1950-es évek]] második felétől. A nagy méretű kazánnal szerelt ''[[MÁV 301|301]]'' és ''[[MÁV 424|424]] sorozatú'' mozdonyoknál helyhiány miatt nem lehetett egyetlen, megfelelő méretű kéményt alkalmazni. Ezeknél a megoldást két, párhuzamosan egymás mögé helyett fúvó és kettős kémény alkalmazása jelentette.
==Segédfúvó==
| |||