„Manysik” változatai közötti eltérés

311 bájt hozzáadva ,  10 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
(Forrás sablonnak nincs értelme, eélg jól látható, hogy Pallas)
{{korrektúra}}
 
[[Fájl:Mansi.jpg|thumb|400px|Három orosz (balról) és két manysi (jobbról) a szverdlovszki területről északra]]
 
A '''vogulok''' (saját nemzeti nevükön: manysz, mányszi, a zürjéneknél: jögrajak a. m. jögra-nép, a régi orosz évkönyvekben: jugri, a magyar krónikákban: joriani). A magyarság legközelebbi nyelvrokonai, akik mintegy 6000-7000 főnyi számmal (a 40-es években: 6342) Szibéria nyugati részében az Ural hegységből az Ob folyamig, s a Tavda folyótól dél felé a Szigváig, az É. sz. 58-66°, K. h. 76-85° közt, 210 000 km2 területen, keletre és északra a törzsrokon osztjákoktól, nyugatra a zürjénektől, délnyugatra és délre az oroszoktól, délkeletre a tatároktól környezve laknak s hat, egymástól határozottan különváló nyelvjáráson beszélnek. A voguföldi falvak összes száma 247, ebből azonban csak 179 vogul, 14 osztják, 44 faluban eloroszodtak a V., 10-ből pedig kiköltöztek. A falu 2-3. házból áll, a legnagyobb sincs több 7 háznál. Az egész vogul föld lápos, mocsaras erdőségekből (fenyvesekből) áll, iram- és jávorszarvasokkal, medvével, farkassal, különböző szőrméjű rókával (van fekete és fehér), nyuszttal, nyesttel, evettel, hóddal, vidrával, aztán fajddal, császármadárral, sasokkal (a fekete sas neve turrej a. m. turul) stb. Hajdan sokkal nagyobb területet foglatak el, ugy hogy a XVII. sz.-i Jugria (beleszámítva az osztjákok földjét is) 890 000 km2 volt, benne 46 kerített helységgel vagy várossal, melyben több mint 50 fejedelem uralkodott, az előkelők számára pedig abból következtethetünk, hogy egy ízben (1500.) az oroszok ezernél többet ejtettek közülök fogságba, ami a vogul-osztják nép ezen időbeli számát legalább is 80-100 ezernek mutatja. Az 1631-iki himlő azonban elragadta az élők felét s ezt a csapást nem tudták kiheverni. A mult század vége felé valami 40 000 osztják és 12 000 vogul volt s azóta ez a szám lassan apad, ugy hogy ma a két nép legföljebb 35 000 főből áll.
 
 
Népköltészetük megbecsülhetetlen anyagának összegyüjtésében a magyar Reguly Antal (1843-1844) s Munkácsi Bernát (1888-89) fáradozott; Reguly az énekeket Jurkinas Bahtjár, egy vogul samán után jegyezte föl, munkácsinak különösen Pérse (Mihail Gregorics Persin), egy régi vogul nemzetség utolsó sarja aztán Tatjana Alexejevna Szotyinova, a fentebb említett Jurkina növendéke volt nagy segítségére, azután Vaszilij Kirilics Nyomin samán, Nikolaj Grigorics Kártyin, Ilija Pilipics Taszmanov, Achtajev, Buranov, Kavrila Petorics Szontyin, Anyisim Kirilics Szontyin stb. Reguly hagyatékának egy részét Hunfalvy Pál adta ki A vogul föld és nép (Pest 1864) c. nagy munkában, a többit Munkácsi fejtette meg s közölte a Vogul népköltési gyüjtemény (Budapest 1892-97) eddig megjelent négy kötetében, melyek a következők. I. köt.: Regék és énekek a világ teremtéséről; II. köt.: Istenek hősi énekei, regéi és idéző igéi; III. köt.: Medveénekek; IV. köt.: Életképek. Sorsénekek, vitézi énekek, medveünnepi szinjátékok, állaténekek, mesék, találós mesék, néprajzi apróságok földrajzi névjegyzék. Ezeken kivül néhány vallásos műből áll az egész vogul irodalom; legrégibb egy Miatyánk, melyet Wissen Miklós adott ki 1748. Lipcsében (Hunfalvynál 241. old.); ezt követi a Miatyánk és tizparancsolat fordítása Szatigintól (u. o. 243-254. old.); Máté és Márk evangéliumának fordítása Popov Gergelytől (először közzétette az angol bibliai társaság s ez után Hunfalvy Pál Nyelvtudományi Közlemények IX-X., 1872-73) s végül Munkácsi B. hozott magával útjából egy máté, Márk és Lukács evangéliumát magában foglaló vogul kéziratot, melyet Feliczin péter fordított le. Vogul nyelvtant Hunfalvy P. (Egy vogul monda, Akadémiai Ért. 1859, I. 285.; A kondai vogul nyelv, Nyelvtudományi Közlemények IX-X., Pest 1872-739 és Munkácsi B. (A vogul nyelvjárások, Budapest 1894) készített. Szótárt Szilasi M. (Nyelvtudományi Közlemények XXV. 1895) állított össze. Életmódjukról, szokásaikról stb. a mult századbeli utazók: Strahlenberg Fülöp János (1709-23), Pallas P. G. (1770-72) s aztán Reguly A. (Hunfalvy P., A vogul föld), Castrén S. A., Ahlqvist Á. (Mucstelmín Matkoilta Venäjällä. Emlékezések Oroszorszában tett utazásairól, Helsingfors 1859), Munkácsi B. (Nyelvészeti tanulmányutam a V. földjén, Budapest 1889; A medveeskü népszokása a V.-nál, Hunfalvy-album 1891, 113-132; u. o. 182-188. A vogul költőről; A V. pogány ősvallása; Ethnographia IV., 1893, 32-54., A régi osztják társadalom, u. o. V. 1894, 352-368.) s Pápai Károly (A V. és osztjákoknál, Ethnographia I. 1890, 130; A vlgul házasság, Hunfalvy-album 1891, 133-150; Der Typus d. Ugrier, Ethnologische Mittheilungen aus ungarn, III. 1894. 257-276.) értesítenek. A fő munka azonban még mindig Hunfalvy Páltól: A vogul föld és nép (Pest 1864). Őskorukról az Ethnographia közölt egy pár tanulmányt.
 
[[an:Boguls]]
[[ca:Mansis]]
[[de:Mansen]]
[[myv:Мансить]]
[[en:Mansi]]
[[es:mansi]]
[[eo:Mansoj]]
[[ko:만시인]]
[[pl:Mansowie]]
[[ru:Манси]]
[[sr:Манси]]
[[zh:曼西人]]