„Kalecsinszky Sándor” változatai közötti eltérés

'''Kalecsinszky Sándor''' ([[Sátoraljaújhely]], [[1857]]. [[február 27.]] – [[Budapest]], [[1911]]. [[június 1.]]) kémikus, geokémikus, a [[Magyar Tudományos Akadémia]] levelező tagja. Fő kutatási területe a magyarországi [[kőszén]]- és [[agyag]]előfordulások [[teleptan]]i feltárása volt, emellett nevéhez fűződik az [[erdély]]i [[sóstó|sóstavak]] felmelegedését biztosító [[heliotermia|helioterm jelenség]] leírása.

Középiskoláit [[Ungvár]]on végezte, majd a [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|Budapesti Tudományegyetemen]] hallgatott kémiát, fizikát és ásványtant. 1878-tól az egyetem kémiai intézetében dolgozott gyakornokként [[Than Károly]] és [[Lengyel Béla (kémikus, 1844–1913)|Lengyel Béla]] mellett. Középiskolai tanári oklevelét 1882-ben<!--Pallas: 1880-ban--> szerezte meg, smajd 1882–1883-ban a kémiai intézet tanársegédetanársegédje volt. 1883-ban [[ausztria]]i és [[németország]]i tanulmányúton járt, melynek során [[Robert Wilhelm Bunsen]] [[heidelberg]]i laboratóriumában is végzett kutatómunkát. Hazatérését követően, 1884-től<!--Pallas: 1883-tól--> haláláig a [[Magyar Állami Földtani Intézet|Magyar Királyi Földtani Intézet]] vegyésze volt.

1892-ben elnyerte a [[Magyar Természettudományi Társulat]] nyílt pályázatát, ezzel megbízást kapott a magyarországi kőszéntelepek '''technológiaiösszetételének, szerkezetének és [[rétegtan]]i helyzetének átfogó vizsgálatára.''' 1901-ben megjelent kőszénkatasztere mellett jelentős eredményeket ért el a Kárpát-medencei [[agyag]]előfordulások regionális földtani feldolgozásában is. 1905-ben részletes térképekkel kiegészítve adta közre Magyarország agyagkataszterét, amelyben hét hőállósági osztályba osztotta az agyagos kőzeteket, s a tűzálló agyagásványokat a [[földpátok|földpát]]tartalmú kőzetek előfordulásához kötötte.<ref>''Kézművesség.'' Főszerk. Domonkos Ottó. Budapest: Akadémiai. 1991, 531–532. o. = Magyar Néprajz, 3.</ref>

Eddig említett kutatásai mellett a [[Magyar Tudományos Akadémia]] megbízásából tanulmányozta a [[bánság]]i [[szerpentin]]es kőzeteket, a századforduló körül végzett [[hidrológia|hidrogeológiai]] vizsgálatai során pedig leírta a [[heliotermia]] jelenségét. Elméletében tisztázta, hogy az [[erdély]]i sóstavak (pl. [[szováta]]i [[Medve-tó]]) magas hőmérsékletétvízhőmérsékletét egyfelől a [[napenergia|napsugárzás]], másfelől az alsóbb rétegekben található tömény sóoldat hőakkumulátorként való működése, és az e rétegek lehűlését megakadályozó felszíni édesvízréteg idézi elő. Akadémiai székfoglalója e témában hangzott el 1903-ban, ''A Nap melegének accumulatiója különféle folyadékokban'' címmel.

*A Nap melegének accumulatioja különféle folyadékokban. In ''Természettudományi Közlöny'' 1904. (Akadémiai székfoglalója)