„Friedrich Hebbel” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a „Német írók” kategória eltávolítva (a HotCattel) |
+ új anyag |
||
1. sor:
'''Christian Friedrich Hebbel''' (Wesselburen [Dithmarschen közelében] 1813. március 18., Bécs 1863 december 13) német drámaíró és költő volt.
Friedrich Hebbel apja dán állampolgárságú kőműves volt, mivel Norderdithmarschen 1559 óta dán territórium volt röviddel Hebbel halála előttig, amikor is porosz csapatok elhódították a területet. A Hebbel-család apjuk egy vissza nem fizetett tartozás miatt el kellett, hogy hagyja lakhelyét, a család anyagi helyzete rosszabbá vált.
1827-ben
Amalie Schoppe hamarosan felfigyelt rá, ő volt annak a Neue Pariser Modeblätter újságnak a kiadója, amelyben Hebbel több további versét közölte. Amalie Schoppe támogatta anyagilag és [[Hamburg]]ba invitálta Hebbelt, ahol az 1817-es az ottani Tudományos Egyesületben kapott munkát. Hamburgban ismerkedett meg Elise Lensingel, akibe beleszeretett és aki szintén támogatta. 1835 március 18-án kezdte el naplóját.
1836-ban ösztöndíjat nyert,az ösztöndíjon Heidelbergbe költözött, egy ideig a jogi fakultáson volt vendéghallgható, mindazonáltal gyakorlatilag éhezett a pénztelenségben. Megismerkedett Emil Rousseauval. Szeptemberben [[Straßbourg]]on, [[Stuttgart]]on és [[Tübingen]]en keresztül gyalog útnak indult [[München]]be, ahol Anton Schwarz asztalosmesternél kapott szállást és kenyeret. Ő szolgált valószínüleg „Tischlermeisters Anton“ (Anton Asztalosmester) példaképéül Hebbel Maria Magdalena című művében.
1838-ban Hebbel még mindig rendkívül szegényes körülmények között volt asztalossegéd. Rövid időre beleszeretett a mester lányába, Josepha Beppi Schwarzba. Ennek ellenére 1839-ben gyalog, pénz és élelem nélkül visszagyalogolt Hamburgba, ahol Elise Lensingnél kapott ellátást, illetve ő gondoskodott Hebbelről, aki a hetekig tartó gyalog úton leroppant, megbetegedett. 1840-ben gyermekük született. Max Hebbelt két évvel késöbb [[Wandsbeck]]ben (ami akkor Holstein tartományhoz tartozott) keresztelték meg gyermeküket, mivel Hamburgvan nem örökölhette az apa fiára nevét, ha nem volt az anya házastársa..[1]
1843-tól Hebbel élete radikálisan megváltozott: egyrészt reumás lett, másrészt [[VII. Krisztián dán király]]tól két éves ösztöndíjat kapott. Párizsba utazott, ahol megismerkedett Heinrich Heinéval, Arnold Rugéval és Felix Bambergel. Mindeközben komoly vitái voltak Elisével, aki már másodszorra is terhes lett. Maria Magdalena címü drámáját ekkor írta, a mű 1843 decemberében lett kész, ekkor halt meg fia is Hamburgban.
1844-ben született meg Hebbel második fia Ernst Hebbel (1844- 1847), ezért Elise leveleiben a házasságot követelte, ezt azonban Hebbel elutasította. Mindeközben Hebbel [[Lyon]], [[Avignon]] és [[Marseille]] érintésével Rómába utazott. Meglátogatta [[Nápoly]]t majd ősszel visszatért Rómába és Anconán, [[Triest]]en és [[Graz]]on kersztül [[Bécs]]be utazott. Osztrák rajongói segítették ki újabb anyagi problémáiból, ezért úgy döntött, hogy nem tér vissza Hamburgba. Ugyanebben az évben az Erlangeni egyetemre beküldött disszertációját elfogadták és kinevezték doktorrá.
== Bécsi tartózkodás ==
Bécsben, ahol élete végéig maradt, 1846-ban feleségül vette Christine Enghaus (tulajdonképpen Engehausen) színésznöő, két gyermekük született, Emil (1846–1847) és Christine (1847–1922). A házasság egyben jólétet is jelentett, így Hebbel zavartalanul tudott hódolni írói tevékenységének. Mindenek előtt drámákat írt, többek között ''Agnes Bernauer'', ''Gyges und sein Ring'' valamint ''Die Nibelungen''. Legnagyobb sikere az 1843-as dráma ''Maria Magdalena''. Bécsben műveivel sikert aratott, tevékenységét az újonan létrehozott Friedrich Schiller-díjjal honrálták.
Hebbel házassága miatt Elise Lensingben egy világ dőlt össze, ő mindig Hebbel mellé állt, csak Christine kedves és együtérző modorának köszönhető, hogy a gyakran durva és barátságtalannak jellemzet Hebbelel kibékült; Christine és Elise hamarosan jó barátok voltak.
Hebbel mindig is aktív volt társadalmi és politikai kérdésekben. Üdvözölte az 1848-as német forradalmat, mégis alapvetően lojális volt az osztrák monarchiához.
1849-ben jelölte magát a német nemzeti gyűlésbe, bár a radikális demokrata követeléseket mindig szkeptikusan fogadta.
Munkássága
Müveiben gyakran tragikus, sorszerű események sorozatát ábrázolta és kora szociális problémáiról irt. Kemény szavakkal ostorozta kortársai költészetét ([[Adalbert Stifter]]), amelyet üres idillnek ítelt. A vitákat a hirtelen haragúnak ´tétl Hebbel nem kerülte. Újságíróként dolgozott [[Wiener Zeitung]] Bécsi Újságnak, [[Augsburger Allgemeine Zeitung]] Augsburgi Napilapnak [[Illustrirte Zeitung]]aus Leipzig és a lipcsei képes újságnak. 1854-ben meghalt Elise Lensing, Hebbel a következö szavakat vésette sírjára:„Blumenkränze entführt dem Menschen der leiseste Westwind, :Dornenkronen jedoch nicht der gewaltigste Sturm!“ Friedrich Hebbel 1863 december 13-án halt meg Bécsben 50 évesen. Élete utolsó éveiben életét rettenetesen gyötörte a reuma, amely valószínüleg a nélkülözésekkel teli fiatalkora következménye volt. Felesége mellett nyugszik a bécsi [[Evangelischer Friedhof Matzleinsdorf|Evangelischen Friedhof Matzleinsdorf (Gr. 19, Gruft 38).
[[Kategória:Német költők, írók]]
| |||