„Korporativizmus” változatai közötti eltérés

A '''korporativizmus''' (másként korporatizmus) (olaszul: corporativismo) szó egy politikai és gazdasági rendszert jelöl, melyben az egyes politikai érdekcsoportok (korporációk) egymással szemben nem ellenségesen állnak, nem szrájkokkal és osztályharccal terhes viszonyban vannak, hanem a munkabért és a munkafeltételeket békés egyetértésben rendezik. Maga a korporáció szó a latin corporátio''corporatio'' (jelentése testület) szóból származik.

Első alkalommal a szó [[Benito Mussolini]] uralma alatt, az olasz [[fasizmus]] idején tünttűnt fel, később aztán [[ausztrofasizmus]] néven [[Engelbert Dollfuß]] uralma alatt Ausztriában is, a [[Harmadik Birodalom|nemzeti-szocilizmus]] idején „népközösség“- ként ([[:de:Volksgemeinschaft]]) jelent meg [[Németország]]ban, majd [[Salazar]] uralma alatt Portugáliában „Estado Novo“ néven, de még [[Franklin D. Roosevelt]] elnök is hozzányúlt a korporativizmushoz bizonyos elgondolásaiban a [[New Deal]] részeként. A politika az NSZK-nak a háború utáni történetében is magáévá tette a korporatizmus alapgondolatát az ún. Társadalmi Partnerság formájában. Mussolíni esetében a korporativizmuskorporatizmus előképkéntelőképeként a brazil diktátor, [[Getúlio Dornelles Vargas]] által az 1920-as évek során megvalósított un. „modern kapitalizmus“ szolgált.

A korporatizmus alapgondolata az, hogy egy ország valamennyi lakosa - függetlenül attól, mely társadalmi réteghez, vagy osztályhoz tartozik - közös érdekkel rendelkezik és emiatt az osztályharc maga, valamint a társadalom felosztása munkaadói táborra, ill. munkavállalói táborra az egész társadalom jólétére káros.

A korporatizmus egyrészt reakció volt a XX20. század elején beálló pusztító világgazdasági válságra,. melyEz világszerte bizalmatlanságot ébresztett a szabad piacgazdasággal szemben és sok helyen egy, a középkori céhes rendszerek iránti nosztalgiát keltett. (aA legismertebb példa erre [[XIII. Leó]] pápának a ''[[Rerum Novarum]]'' nevűkezdetű enciklikája, mely elősegítette katolikus szakszervezetek megalapítását). Másrészt azonban a korporatizmus egyben reakció volt a szocialista és kommunista osztályharcra is, amit a korporációk közti békés tárgyalásos megoldásnak kellett volna felváltania. További elméleti befolyást gyakorolt a korporatizmus létrejöttére a [[szindikalizmus]], melynek (a korai éveiben ) Mussolini is híve volt.

EgyJóval továbbikorábbi prefasiszta gondolkodó volt [[Adam Müller von Nitterdorf]], [[Metternich]] herceg tanácsadója. Müller a [[francia forradalom]] egalitarizmusából[[egalitarizmus]]ából és az angol eredetű [[laissez-faire]]-kapitalizmusból (más néven manchester-liberalizmusból (Richard Cobden, John Bright, Frédéric Bastiat)) álló veszélyes párost kívánta megfékezni elméletével. A legtöbb német arisztokrata averziója a szabad piacgazdaságpiacgazdasággal ellenszemben Müller írásainak nagy visszhangjára vezetett.

A ''klasszikus korporatizmus'' vagy még másként ''állami-autokratikus korporatizmus'' a korporatizmus egy „felűlről“„felülről“, az állam oldaláról kikényszerített formája volt a korporatizmusnak. Ennek ismertető jegyei : meghatározott számú, mesterségesen képzett, céhszerű kényszer-szövetség , az ezekbe bekényszerítettbelekényszerített tagságal. Ezek a szövetségek egymással semmilyen konkurenciában nem álltak és funkcióik szempontjából egymástól elhatárolódtak. Feladatkörükön belül bizonyos képviseleti monopóliummal bírtak, ami kapcsolódott bizonyos állami előírásokhoz. Ez különösen a vezető testület megválasztására, a követelések és érdekek artikulálására vonatkozott. A szövetségek munkája egy, a számukra előre definiált társadalmi célra irányult. Nem egy a pluralizmusra jellemző csoport–konszenzus útján jött tehát létre tehát, hanem állami előírással.

Az ''állami-autokratikus korporatizmus'' formáit túlnyomóan a totalitértotaliter rezsimekben találjuk meg (mezőgazdasági termelőszövetkezetek, építőipari szövetkezetek stb).

A ''neokorporatizusneokorporatizmus'', vagy ''liberális korporatizmus'' egya korporatizmus „alúlról“ „alulról“, a társadalom oldaláról szervezett formája a korporatizmusnak. Ez különösen abban nyilvánul meg, hogy ''szabadon'' szerveződő érdekszövetségek tagjai ''szabadon'' léptek be ezekbe az államhatalom által megadott feladatkörökbe. Körülhatároló és centralizáló tendenciák bizonyos feladatkörökön belül nem az állam előírásaival jönnek létre, hanem ezeket maga a társadalom határozza meg. A korporatizmus e a formája az állam, a szakszervezetek és a munkaadók szövetségének a hármasában testesül meg.

Elsősorban Németországban és más szociális piacgazdaságokban elterjedt jellemzője a politikai kultúrának a következő: Munkaadók és dolgozók nem sztrájkokkal vagy más harci eszközökkel keresnek megoldást pl. a bérkövetelésekre, hanem megpróbálnak a makroökonómia érdekében lehetőleg súrlódásmentesen egy egyezséget elérni. A korporatizmus kritikusai e téren a szakszervezeteket azzal vádolják, hogy nem elég erélyesen képviselik a tagság érdekeit.

A ''neokorporatizusneokorporatizmus'' elsősorban a konszenzus-orientált demokráciákban található meg. Egy példája lehet ennek az társadalmi partnerség osztrák modellje.

A kritika az államot és a népgazdaságot érintő előnyök és hátrányok menténalapján tagolódik. EzElsősorban a neokorporatizmusra vonatkozik elsősorban, ennekmivel van aez a klasszikus korporatizmusnál nagyobb aktualitásaaktualitással bír.

Mindenekelőtt a gazdaság-liberális beállítottságú kritikusok tekintik a klasszikus korporatizmust egyfajta az állam által ellenőrzött tervgazdaságnak, szerintük a. különbségetSzerintük a kommunista tervgazdaságtól csak az adjakülönbözteti meg, hogy az eredeti vállalkozót nem fosztják meg tulajdonjogától, hanem integrálják őt a tervgazdaságba. Ezáltal az államilag védett kartellek keletkeznek, így a szabad piacgazdaságnál kevesebb jólétrejólét keletkezik az egész gazdaság szintjén.

Elsősorban a kormányozhatóság növekedése bizonyul előnynek a neokorporatizmus keretei között. Az állam a gazdaságból és társadalomból jövő információk nélkül csak rosszúlrosszul képes reagálni a társadalmon belüli mozgásokra, emiatt rászorul az érdekeket képviselő szervezetektől nyerhető információkra. Ez az államapparátus munkáját megkönnyíti, minthogy az érdekegyesítő szervezetek a tudásukat rendelkezésre bocsátják. Ezek a szervezetek a saját működésük területén ezen túlmenően a kormányzás köztes lépcsőiként működnek. Fennáll azonban az intézményesedés tendenciája, - ez a kéviseletiképviseleti elv egyik tulajdonsága - , mely a megválasztott érdek-képviselőket affelé tereli, hogy inkább a tárgyalások sikerére koncentráljanak és kevésbé a saját bázisuk érdekeire.

A korporatizmus komoly hátrányának bizonyul az állami hivatalok „foglyulejtése“, valamint egy, a parlamentáris demokráciát gyengítő folyamat , mely az érdeképviseletet közvetlenül a kormányra helyezi át,; a parlamentet megkerülni látszik. Ennek célja, hogy már korán, a törvények előkészítésének a szakaszában hatnihatást gyakoroljon a törvényalkotásra. EzKülönösen vonatkozik ez a gazdaságpolitika területére különösen vonatkozik, a hagyományos érdekképviseleti szervekre (szakszervezetek, munkaadók szövetsége). Így fennáll a probléma, hogy nem az egész gazdaság, hanem csupán néhány szervezett felső szövetség jóléte valósul meg. Úgyszólván fenyeget a „szövetség-állam“ létrejötte fenyeget.

== Korporatizmus DélamerikábanDél-Amerikában ==

A korporatizmus ideológiája DélamerikábanDél-Amerikában gátja volt és ma is gátja a multbelimúltbeli diktatórikus tettek és ezek megélése kultúráliskulturális feldolgozásának. A korporatizmus e kontinensen igen markáns módon van és volt jelen ( a javak elosztása, a klientúra érdekképviselete, a privilégizált rétegek, a katolikus klérus és az állam szövetében ), mind a mindenkori diktatúrákat megelőzően, mind azokat követően.<ref>Mark Arenhövel: Demokratie und Erinnerung, Der Blick zurück auf Diktatur und Menschenrechtsverbrechen.(Demokrácia és emlékezet : visszatekintés a diktatúrára és az emberi jogok elleni bűnökre.) 2000, 89. o.</ref>