„Honnódzsi-összeesküvés” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
4. sor:
Oda Nobunaga május 29-én érkezett a fővárosba, mindössze húsz vagy harminc apród kíséretében. Sok dolog várt rá: a [[Szuruga tartomány]]t megkapó [[Tokugava Iejaszu]] tisztelgő látogatásra érkezett, útjára kellett indítania a [[Sikoku]] elfoglalására szánt hadsereget harmadik fia vezetésével, megszervezni a [[Hasiba Hidejosi]]nak küldendő segédcsapatokat, amelyek élére éppen Akecsi Micuhidét szánta. Június 4-én a terv szerint elhagyta volna Kiotót, s a nyugati frontra indul.
 
29-én délután 4 körül érkezett meg, de az aznapra tervezett, az udvar nemeseivel való találkozókat lemondta és egyből a Honnódzsibe ment, lepihenni. Másnap, június 1-jén megkezdte a látogatók fogadását: a Honnódzsibe érkezett Kanrodzsi Cunemoto és Kinsúdzsi Harutojo, a volt dadzsó-daidzsin Konoe Maszahiki és a fia, Nobumoto, a volt kanpaku Kudzsó Kanetaka és a jelenlegi, Icsidzsó Ucsimoto, az udaidzsin Nidzsó Akidzane és mások. Szemtanúk szerint olyan volt, mintha a császári palota a templomba költözött volna, egymás sarkát taposták a magas rangú udvari hivatalnokok. Nem véletlenül: Nobunaga az előző év márciusa óta nem járt a fővárosban, így megoldatlan ügyek garmada halmozódott fel. Nobunaga teaszertartást rendezett vendégeinek és órákon át tárgyalt velük, beszámolt nekik a Takeda éppen befejeződött megsemmisítéséről, lelkesen beszélt a Móri elleni hadjárat kilátásairól is. Kellemetlen téma is terítékre került: Nobunaga és az udvar nem értett egyettegyet a jövő évi naptár kiszámításának módjában, álláspontjaik nem közeledtek, mindkét fél makacsul ragaszkodott a saját elképzeléséhez.
 
Estefelé fia, Nobutada meglátogatta apját szállásáról, a mintegy egy kilométerre levő [[Mjókokudzsi templom]]ból, majd a kiotói sosidai, Murai Szadakacu és több magas rangú Oda-vazallus is befutott, akiknek a fővárosban volt a rezidenciájuk – a délutáni viták után feltehetően baráti hangulatban telt az este, késő éjszaka volt már, amikor emberei hazamentek és Nobunaga is nyugovóra tért.