„Major (településföldrajz)” változatai közötti eltérés

A jobbágyi[[jobbágy]]i gazdálkodás korában, tehát a középkortól[[középkor]]tól a [[XIX. sz.]] közepéig a majorság szó a saját kezelésben lévő osztatlan földesúri birtokot jelölte. A majorságban a földesúr által megbízott munkavezetők irányításával, ”majorüzemben” folyt a főként jobbágyi robotra[[robot]]ra épülő növénytermesztés és állattenyésztés. A nagyobb birtokokon több majorüzem-egységet is kialakítottak, mindegyik majorhoz tartozott egy bizonyos földterület az annak megműveléséhez szükséges igavonó állatokkal és mezőgazdasági gépekkel: [[eke|ekékkel]], [[borona|boronákkal]], [[henger|hengerekkel]].

1848-ban a jobbágyfelszabadítással megszűnt a robot, a majorokban<ref>Az ország egyes vidékein "majrokban".</ref> idénymunkára szerződött béresek[[béres]]ek és hosszabb időre (legalább egy évre, de néha egész életükre) munkát vállaló cselédek[[cseléd]]ek léptek a jobbágyok helyébe. A munkát egyes vidékeken öregbéresnek, máshol béresgazdának nevezett munkavezetők irányították.

A [[II. világháború]] után sok majort elhagytak: a gépeket, állatokat széthordták, néhol még az épületeket is szétszedték. Más majorokban viszont ezzel ellentétes folyamat zajlott le: a major önálló életre kelt, kisebb-nagyobb falvak jöttek létre az ott dolgozó emberek összefogásával.<ref>Magyar Néprajzi Lexikon; Akadémiai Kiadó, 1977.</ref>

A [[termelőszövetkezet]]ek (téeszek) megalakításával új szakasz kezdődött a majorok életében: gépállomásokká[[gépállomás]]okká, javítóműhelyekké, állattartó telepekké, terménytárolókká váltak, s a téeszek felbomlása után létrejött nagy magángazdaságok is ilyen célokra használják őket.