„Abel Gance” változatai közötti eltérés

Egy gazdag orvos és egy cselédlány házasságon kívüli kapcsolatából született. Már 19 éves korában színpadon szerepelt, húsz évesen pedig eljátszotta első filmszerepét a Molière c. filmben. Kisebb szerepeket kapott több filmben is, és forgatókönyvek írásában segédkezett. Meglehetős nyomorúságban élt, éhezett és szenvedett a [[tuberkulózistóltuberkulózis]]tól. 1911-ben debütált mint filmrendező a ''La Digue'' c. filmjével, de ez, akárcsak többi korai filmje, megbukott. Visszatért a színpadra, ahol saját szerzésű darabja, a ''Victoire de Samotrace'', [[Sarah Bernardt]]-dal a főszerepben sikert hozhatott volna neki, de az [[I. világháború]] kitörése miatt a bemutató elmaradt. Tüdőbajával megúszta a hadba vonulást, és jövedelmező rendezői álláshoz jutott a Film d'Art-nál. Az [[1917]]-es ''Mater Dolorosa'', majd az 1918-as ''La Dixieme Symphonie'' c. filmje végre sikert aratott, és szokatlan filmes technikái egyben a nagy kísérletező hírét is meghozták számára. A háború végére – Franciaország egyik legismertebb filmrendezőjeként – mégis be kellett vonulnia. [[MustárgázmérgezéstMustárgáz]]mérgezést kapott, de saját kérésére a hadszíntéren maradhatott, és helyszínen forgathatott csatajeleneteket a ''J'Accuse'' c. filmjéhez – ez a háromórás szerelmi háromszöges [[melodráma]], amely leginkább a háború értelmetlenségéről szólt, [[1919]]-ben Európa legnépszerűbb filmje lett. Ez volt az első európai fikciós film, amely hitelesen bemutatta a háborús katasztrófát. Gyors vágástechnikája állítólag hatással volt [[Szergej Mihajlovics Eisenstein|Eisensteinre]] és [[Pudovkinra]] is. 1922-ben Amerikába utazott, ahol részt vett a ''J'Accuse'' országos promóciójában. A hollywoodi filmezés viszont nem tetszett neki, úgyhogy visszautasította a Metro filmstúdió ajánlatát. Legnagyobb pillanata az volt, amikor [[D. W. Griffith]] a New York-i bemutatón megdicsérte a ''J'Accuse''-t.

Legnevezetesebb filmjében, az [[1927]]-es ''Napoleon-''ban felvonultatta a némafilmes technika teljes arzenálját, sőt experimentális filmkészítőként annál jóval többet is: három kamerával forgatott: a filmet három vetítővel vetítették egy hajlított panorámavászonra, és a jelenetek teli voltak extrákkal. A bemutató a párizsi operaházban volt, és hatalmas sikert hozott. A közönség felállva ünnepelt. A drága technikai apparátus miatt azonban a filmet csak nyolc európai városban mutatták be. Amerikában az [[MGM]] vette meg a bemutatás jogát, de nem három vetítővel vetítették, hanem drasztikusan öszevágtákösszevágták egybe az egészet. Amerikában megbukott a film, a nézők nevettek rajta, a kritikusok leszólták.

A ''Napoleon'' volt Gance utolsó nagy dobása, ez után már nem aratott átütő sikert, főleg stúdióban dolgozott. Pályafutása során egyszer-kétszer még visszatért nagy filmjéhez: például 1934-ben sztereó hangeffekteket adott hozzá. Véleménye szerint a filmtörténet nem adta meg azt a megbecsülést filmjének, amit megérdemelt. Végül egy brit rendező, Kevin Brownlow két évtizedes munkával visszaállította a filmet eredeti formájába, és három vetítővel be is mutatták először 1979-ben Londonban, Carl Davis zenéjével, majd 1982-ben a New York-i Radio City Hallban [[F.Francis F.Ford Coppola]] tűzte műsorra.

#Mort du [[Louis Antoine de Bourbon–Condé|duc d'Enghien]], La (1912)

#[[Niccolò Paganini|Paganini]] (1910)