„Labdaházi eskü” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
bővítés, átszerkesztés, de folyamatban
1. sor:
{{tataroz}}
A '''labdaházi eskü''' a [[francia forradalom]] kezdetének egyik jelentős epizódja, melynek során a [[Nemzetgyűlés]]sé átalakult [[Rendi Gyűlés]] képviselői [[1789]]. [[június 20]]-án esküt tettek arra, hogy „''soha ele nem válnak egymástól, és mindenütt összegyűlnek, ahol a körülmények azt megkívánják, mindaddig, amíg a királyság alkotmányát meg nem alkotják és szilárd alapokra nem fektetik''.”<ref>Francois Furet: A francia forradalom történeteF. Osiris Kiadó, BudapestFuret, 1999. 2., javított kiadás. (Osiris tankönyvek) p. 76.</ref>
 
== Előzmények ==
1789. [[május 5]]-én megnyílt a Rendi Gyűlés. A harmadik rend képviselői - jóllehet: létszámuk az első két rend képviselőinek összlétszámával megegyező volt - súlyuknak megfelelően a képviselők együttes ülésezését szorgalmazták. Nem voltak hajlandók a két másik rendtől elkülönülten igazolni megbízóleveleiket, sőt [[május 6]]-án magukat „a kommunák küldötteinek” nevezték. Egy hónapon keresztül „passzív ellenállást” tanúsítottak.
 
[[Június 10]]-én [[Sieyes]] javaslatára a harmadik rend felszólította a másik két rendet, hogy csatlakozzon hozzá, és közösen ellenőrizzék a „nemzet összes képviselőjének” megbízóleveleit. [[Június 13|13]]-án Alsó-[[Poitou]] három plébános képviselője nyitotta meg a csatlakozók sorát. Így az egyháziakkal megerősödve a gyűlés [[június 17]]-én Sieyes javaslatára Nemzetgyűlésnek nyilvánította magát. Ezzel az elnevezéssel egyben elvetette az egész rendi társadalmat és új, a királytól független hatalmat hozott létre. Másnap, [[június 18]]-án kinyilvánította, hogy az adók megszavaazása az ő joga és „az állam hitelezőit a francia nemzet loyalitása és becsülete védelme alá” helyezte. A következő napon, [[június 19]]-én a papság - kis szavazattöbbséggel - a csatlakozás mellett döntött.
 
A Nemzetgyűlés megalakulása egyben megszilárdította a király táborát is. A hozzá hű püspökök és nemesek az - éppen a legidősebb fia június 4-i halálát gyászoló - uralkodót, [[XVI. Lajos]]t ellenállásra bíztatták. [[Necker]], a király minisztere szintén úgy látta, hogy a királynak magához kell ragadnia a kezdeményezést. Felvetette egy királyi ülés gondolatát, ahol az uralkodó kinyilvánítja, hogy mit fogad el és mit nem a követelések közül. Addig is azonban az ülés előkészítése okán és ürügyével (mindkettő fontos!) az ülésezésre szolgáló [[Menus Plaisirs]] palota nagytermét bezárták.
 
== Az eskü ==
Mivel a képviselőket késve értesítették, azok június 20-án meglepődve tapasztalták, hogy az ülésterem zárva van. Bizonyos tanácstalanságot követően [[Bailly]], a Nemzetgyűlés korelnöke (június 12-e és július 3-a között elnöke) elrendelte, hogy a Saint-Francois és Vieux-Versailles utca sarkán álló labdaházban gyűljenek össze. A gyűlés akövetkezőket rendelte el:
 
„''Mivel a Nemzetgyűlést a királyság alkotmányának meghatározására, a közrend megújításáraés a monarchia igaz elveinek fenntartására hívták össze, semmi sem gátolhatja meg, hogy tanácskozásait ott folytassa, ahová a szükség kényszeríti őt, hiszen a Nemzetgyűlés ott van, ahol tagjai összegyűltek, bárhol legyen is az. A Nemzetgyűlés elrendeli, hogy tagjai azonnal és ünnepélyesen esküdjenek meg arra, hogy sohasem oszlanak szét, és bárhol összegyűlnek, ahol a körülmények megkövetelik, amíg létre nem hozták és szilárd alapokra nem fektették a királyság alkotmányát, és amint letették ezt az esküt, valamennyi tagja egyéni aláírásával erősítse meg megingathatatlan elhatározását''.”<ref>Hahner Péter, 1999. p. 54. </ref>
Az egyes képviselők a következő szövegű esküt tették le:
 
„Esküszünk, hogy sohasem válunk meg a Nemzetgyűléstől, s bárhol összegyűlnk, ahol a körülmények megkövetelik, amíg létre nem hoztuk és szilárd alapokra nem fektettük a királyság alkotmányát.”<ref>A szöveg eltéréseit a fordítás különbözősége adja.</ref>
 
Az esküt - [[Martin Dauch]] kivételével - mindenki letette.
 
 
12 ⟶ 27 sor:
 
 
== Felhasznált irodalom ==
{{szubcsonk|2010. március 14., 20:44 (CET)}}
* Francois Furet: A francia forradalom története. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 2., javított kiadás. (Osiris tankönyvek)
 
[[Kategória:Francia forradalom]]