A rétoromán hangtanilag és nyelvtanilag alapvetően nem tér el a [[nyugati újlatin nyelvek]]től. Akárcsak a [[Francia nyelv|franciában]] és a [[katalánKatalán nyelv|katalánban]]ban, jellemző rá a szavak erős redukciója, az utolsó magánhangzó vagy szótag lekopása. Szintén a nyugati újlatin nyelvek hangtani fejlődését követi a szóközi /p, t, k/ zöngésülése (ún. [[leníció]]), valamint a többes szám ''-s'' hozzáadásával történő képzése. A főnevek hím- és nőneműek lehetnek: az előbbiek általában mássalhangzóra, az utóbbiak a friuli sztenderd változatban legtöbbször ''-e''-re, a ladin és a romans sztenderd változatokban pedig ''-a''-ra végződnek. A határozott névelő a [[Latin nyelv|latin]] ''ille, illa, illos, illas'' alakokból fejlődött, mint az [[újlatin nyelvek]]ben általában. A mondattant illetően a friuli sajátossága, hogy a kijelentő állító/kérdő/óhajtó mondatokban az alanyt a személyes névmás hangsúlytalan alakjával megismétlik, ami talán a [[velencei nyelv]] hatása lehet.
