„V. Márton pápa” változatai közötti eltérés

Róma borzalmas állapotban volt, amikor a pápa újra belépett a városba. Márton érkezésekor a hajdani császárvárost mindössze 17 500-an lakták, de ezek is leginkább parasztok és pásztorok voltak. A városban nemcsak az ókori emlékek váltak rommá, hanem a középkori város is nagyrészt eltűnt. A pompás épületek köveit elhordták a helyi nemesek erődítményeihez, amelyekből gyakran rablóhadjáratok indultak ki. Az [[Angyalvár]] használhatatlan romhalmazzá vált, a [[Laterán]] pedig szinte teljesen eltűnt a föld színéről. A [[vatikán]]i paloták lakhatatlan állapotban álltak, de legalább nem hordták el köveit. A [[Szent Péter-bazilika]] teteje beomlott, és a padlóján gaz nőtt. Az egykori csodálatos kerteket farkasok és rablók lakták, így a Rómába érkező Mártonnak volt mit tennie. A pápa pontifikátusát javarészt a város újraélesztésére fordította. <br>A pápai udvart a Vatikánban rendezte be, ahová Toszkánából hívatott építészeket, szobrászokat, festőket. Márton udvara hemzsegett a [[reneszánsz]] bűvkörében alkotó művészekkel, a [[humanizmus]] korabeli fellegváraként emlékeznek meg Márton uralkodásáról, így ő volt az első reneszánsz pápa. Elsőként a Vatikán és a közvetlen környezete, azaz a Laóváros épült újjá, majd az Angyalvár is megerősödött. Megkezdték a hajdan termékeny [[Campagna]] mocsarainak lecsapolását, és újra felépült a lateráni Szent János-bazilika is. A bazilika freskóit [[Pisanello]] festette meg, de Márton udvarába költözött [[Donatello]] is, aki ekkor kapta megbízását a Szent Péter-bazilika bronzkapujának megalkotására. A pápa helyreállította a közbiztonságot, elűzte a rablókat, és a pápa főhatósága alatt újjászervezte Róma önigazgatását. A római rend helyreállítása mellett a pápa sikeresen erősítette meg uralmát a régi egyházi államok felett. Amikor [[1424]]-ben egy [[puglia|apuliai]] háborúban meghalt Bracci, a birtokában álló városok, tehát Perugia, Assisi, Todi és Iesi a pápa uralma alá vonták magukat. [[1428]]-ban Bologna fellázadt Márton hatalma ellen, de a pápai sereg elfojtotta a függetlenségi törekvéseket, így ekkorra helyreállt a pápai hatalom Itália középső részei felett. A megújuló Pápai Államban Márton újra divatba hozta a [[nepotizmus]]t, ugyanis a fontosabb városok élére saját rokonait állította. A hozzá hű bíborosok kiemelkedő kegyben részesültek, és lassan kialakult egy fura dinasztikus rendszer, amelyben a későbbi nagy pápaadó családok birtokolták az egyházi állam főbb hivatalait és területeit. A nepotizmus azonban Márton esetében nem ítélhető el, hiszen a pápa saját családjából állított megbízható embereket a jelentősebb hivatalok élére, és így biztos lehetett abban, hogy óhajait teljesítik. A család ráadásul jó munkát végzett, és tulajdonképpen az egyház érdekeit szolgálta.

 

===Egyházi reformer===

Miután a Pápai Államok és Róma ügyeit nagyrészt lezárta, vagy legalábbis elindította a legfontosabb folyamatokat, az egyház belső gondjaira irányította figyelmét. A skizma után egyesült katolikus egyház belső szervezete még a közel egy évszázados különigazgatás miatt nem csiszolódott össze. A belső viták elsimítása azonban csak a kisebb gondot jelentette Márton uralkodása alatt. A pápa megválasztása után újra érvényesíteni akarta hatalmának elismerését. Ez azt jelentette, hogy Mártonnak nyíltan szembe kellett helyezkednie a konciliarizmussal, azzal az elvvel, amely Párizsból kiindulva végül megszüntette az egyházszakadást. A zsinati elv legnagyobb támasza a konstanzi zsinaton kelt ''Frequens'' kezdetű dekrétum volt, amely előírta, hogy a pápának minden ötödik évben egyetemes zsinatot kell összehívni. Márton minden lehetséges eszközzel megpróbálta elodázni a zsinatot, de végül a szabályoknak megfelelően [[1423]]-ban [[Pavia|Paviában]] összeült az egyházi tanács. A zsinat idő közben [[Siena|Sienába]] költözött át a paviai [[pestis]]járvány miatt. Márton ugyan a zsinat összehívását nem tudta elkerülni, de azt sikerült elérnie, hogy egyike legyen a legkevesebb résztvevővel megrendezett zsinatoknak. A rendkívül alacsony létszám mellett lezajló zsinaton alig hoztak érdemleges döntéseket. Márton Sienában igyekezett megerősíteni a pápai hatalmat szemben a zsinati elv tételeivel. Emellett kinyilvánította, hogy hitbéli kérdésekben a pápa álláspontját nem lehet megkérdőjelezni. A hatalmához makacsul ragaszkodó XIII. Benedeket ismét egyházi átokkal sújtotta. Az [[Aragónia|Aragóniába]] szorult Benedek [[1423]]-ban meghalt. Trónját a hozzá hű három bíboros nem hagyta veszni, és konklávéra ültek össze, hogy megvitassák, melyikük kövesse Benedeket a trónon. A nagy egyházszakadás szinte nevetséges zárszavaként Benedek három bíborosa nem tudott megegyezni az elhunyt pápa utódjában, ezért egyikük Aragóniában [[VIII. Kelemen]] néven legitim pápának kiáltotta ki magát, míg egy másik [[Rodez]] városába menekült, ahol felvette a [[XIV. Benedek]] uralkodói nevet. A komolytalan ellenpápákat egyik jelentős világi hatalom sem ismerte el, és Márton kiközösítette őket az egyházból. A sienai zsinatot Márton nem akarta sokáig nyúzni, és a pápai hatalom ellen szónokló részvevők sem tolerálta sokáig, így [[1424]]-ben egyszerűen feloszlatta azt. Egyben ígéretet tett arra, hogy hét év múlva egyetemes zsinatot hív össze [[Bázel]] városában, amelyen az egyházi reformok érdemi tárgyalására kerül sor. <br>