„Pietro Ziani” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: he:פייטרו ציאני |
a Bot: következő módosítása: uk:П'єтро Дзіані; kozmetikai változtatások |
||
2. sor:
'''Pietro Ziani''' volt a [[Velencei Köztársaság]] negyvenkettedik [[velencei dózse|dózséja]]. [[Velencei Köztársaság|Velence]] számára a Ziani név már korábbról igen jól csengett, és mivel a kitűnő [[Sebastian Ziani]] gyermekéről volt szó, minden velencei nagy reményeket fűzött Pietro uralkodásához. A dózsénak azonban nem volt egyszerű dolga, hiszen elődje, [[Enrico Dandolo]] alaposan megbolygatta az [[európa]]i politikát. Pietrónak szembe kellett néznie [[Konstantinápoly]] és [[Zára]] megtartásának problémáival. Az uralkodása alatt kirobbant háborúk, a déli terjeszkedés és a kereskedelmi szerződések sokáig növelték népszerűségét. Azonban hamarosan be kellett látnia, hogy a [[konstantinápoly]]i velenceiek érdekeinek nem képes megfelelni. Ezért [[1229]]-ben lemondott hivataláról.
== A nagy dózse halála után ==
[[1205]]. [[június 1.|június 1-jén]] váratlanul meghalt a [[köztársaság]] nagyhatalmú vezetője, [[Enrico Dandolo]]. A [[keresztes háborúk]] legbravúrosabb hadvezére féktelen sereg élén elfoglalta az [[Adriai-tenger]] keleti partvidékét és [[Bizánc]] pusztulását is előidézte. Emiatt a [[Vatikán]] kiátkozta a dózsét és egész Velencét. A város azonban mit sem törődött a [[pápa (egyházfő)|pápa]] rosszallásával. A szemükben valóságos hős volt Dandolo. Ezért nem csoda, hogy sikerült megkerülnie a velencei törvényeket, és 1205 elején társuralkodójává tette meg gyermekét, ''Ranier Dandolo''t. Az ifjú Dandolo Velencében a dózse nevében irányította a köztársaságot. Azonban közel fél év múltán a vak Enrico a [[Bulgária|bolgárok]] ellen vívott harcok során meghalt.<br />
A nagy hadvezér halálának hírére megmozdult az egész város politikai elitje. A törvények hirtelen azonnal sérthetetlenekké váltak, ezért Raniertől megvonták a dózse jogkörét, és hamarosan összeült a [[Nagytanács (Velence)|negyvenek tanácsa]], hogy megválassza a lagúnák új urát. A választók tisztában voltak azzal, hogy Enrico dózse hatalmas, ám ingatag és törékeny területeket hagyott maga után. Ezekben fontos volt, hogy megszilárdítsák a velencei uralmat. Akkoriban minden egyéb szempont másodlagos volt. A tanács választása végül a rendkívül gazdag Pietro Zianira esett.
Pietro a néhai [[Sebastian Ziani]] dózse gyermeke volt. A család vagyona messze földön páratlan volt, hiszen kiterjedt földbirtokai voltak nemcsak Velence környékén, hanem [[Isztria|Isztriában]] is, és egész utcákat birtokolt a városban. Mindezek mellett Pietro legfőbb erénye az volt, hogy a városban mindenki erkölcsösségéről és nagy tudásáról ismerte. Ez pedig elengedhetetlen volt a megnövekedett velencei érdekeltségek egybentartása miatt. Pietro megválasztásakor ''Mara Baseggio'' férje volt, aki az egyik befolyásos velencei jogász leánya volt. Mara halála után Pietro politikai házasságot kötött, méghozzá [[Tankréd szicíliai király|Tankréd]] [[Szicília]] [[király]]ának leányával, Constance-szal. <br />
Pietro beiktatása után gyors cselekedetre volt szükség ahhoz, hogy a Serenissima ne veszítsen semmit szerzeményeiből.
== A második Ziani uralkodása ==
=== Görög hódítások ===
Pietro alig rendezkedett be a [[Dózse-palota|Dózse Palotába]] azonnal hajóra szállt és Konstantinápolyba utazott. Itt felmérte a helyzetet, és erős kézzel az ottani nemesek élére állt. Hivatalrendszert épített ki, és a különböző területek élére kinevezett nemeseket lassan hűbéresévé tette. A dózse tehát sikeresen túljutott uralkodásának első, gigászi feladatán. [[1207]]-re sikerült megszilárdítania uralmát a térségben. Az újra eggyé kovácsolódott velenceieknek sikerült megállítani a bolgárokat, és újra felállt a flotta is, amelynek élére maga a dózse állt. A hajóhad [[Görögország]] egyes stratégiai fontosságú szigetei felé vette az irányt. Pietro elfoglalta a [[Peloponnészosz-félsziget|Peloponnészosz]] két városát, ''Modonét'' (azaz [[görög nyelv|görögül]] Methónit) és ''Coronét'' (Korónit). Később [[Korfu]] szigete is a velenceiek kezébe került.<br />
[[1209]]-ben indult meg a harc [[Kréta]] visszafoglalásáért. A szigetet a Velencének hűséget fogadó [[Boniface de Montferrat]] foglalta el keresztes lobogók alatt. Azonban hamarosan egy [[genova]]i kereskedőt, ''Enrico Pescatorét'' iktatták be Kréta vezetőjének. Közel egy éves véres csata után sikerült Velencének kiűzni a genovaiakat Krétáról. A sziget fővárosának, [[Iráklio]]nak ([[olasz nyelv|olaszul]]: ''Candia'') a bevételekor halálát lelte Ranier Dandolo is. A hosszú harc után Pietro [[1210]]-ben [[Jacopo Tiepolo]]t nevezte ki a sziget kormányzójának, és neki adományozta a ''Duca di Candia'', azaz Candia [[herceg]]e címet.
A sikeres hódítások mellett azonban a dózsénak kudarcokról is be kellett számolnia hazatérte után. [[Epirusz]] ugyanis ekkor vált ki a velencei uralomból, és [[Epiruszi Despotátus]] néven önálló állammá alakult. Mindemellett a Velencébe visszatérő Pietrot hatalmas örömünnep köszöntötte. Nemcsak a nép, és az egyre gazdagodó kereskedők fogadták tárt karokkal, hanem a tanács is, amely nem csalódott a kiváló férfiú adottságaiban.
=== Itáliai háború ===
Pietro dózsét elődjéhez hasonló tisztelet övezte Velencében, azonban a görög területeken még folytatódott a háború, igaz a hatalom megerősítéséért már csak kisebb összecsapásokra került sor. A dózse a városállam belügyeivel akart foglalkozni, hiszen úgy érezte, hogy teljesítette azt a feladatot, ami miatt megválasztották őt a Serenissima élére. De a sors nem így hozta.<br />
[[1214]]-ben a szomszédos [[itália]]i városállamok hadat üzentek Velencének. [[Padova]] és [[Treviso]] rendkívüli irigységgel figyelte ahogyan az [[Adriai-tenger|Adria]] királynője egyre nagyobb gazdasági és politikai hatalomra tesz szert. A két város a [[Lombard Liga]] tagja volt, így a [[Német-római Birodalom]]mal szemben kivívott függetlenségük gazdasági fellendülést hozott. A Velence iránti ellenérzések legfőbb oka az volt, hogy a két szomszédos város úgy érezte, hogy [[II. Frigyes német-római császár|II. Frigyes]], [[Német-római Birodalom|német-római]] [[császár (uralkodó)|császár]] aránytalanul nagy kegyben részesíti Velencét. A Serenissima diplomáciája valóban rendkívüli engedményeket harcolt ki kereskedőinek a német udvarban. Ezt a hegemóniát akarta megtörni a két város, és ürügyként egy igazán jelentéktelen eseményt használtak fel.
Trevisoban több éves hagyomány volt az úgynevezett ''Castello dell'amore'' játék, amelynek az volt a lényege, hogy egy fából épített kétszintes torony alsó szintjére a házasulandó hölgyek álltak, míg a felső szintre a környék városaiból érkezett ifjak. Adott jelre a feleséget kereső ifjak virágokat és gyümölcsöket dobtak a hölgyeknek. Akinek az ajándékát a hölgyek elkapták, annak ajánlották fel magukat. A játékokra [[Velence (Olaszország)|Velencéből]] és Padovából is érkeztek ifjak a játékra. Amikor a trevisoiak jelt adtak, mindenki felháborodására a velenceiek arany dukátokat szórtak a hölgyek közé. Az igazságtalan és gátlástalan modor miatt hamar vita támadt a játéktéren, és később a két sértett város hadat üzent Velencének. A két város hadereje megtámadta és kifosztotta a velencei uralom alatt álló [[Chioggia|Chioggiát]], és ezzel elkezdődött az évszázados vetélkedés Velence és a szomszédos városok között. Ezúttal [[1220]]-ig tartott a háború, amelynek végén a Serenissima kénytelen volt lemondani egyes jogairól, de jelentős területeket szakított el Padovától és Trevisotól is.
=== Belső reformok ===
Ugyan Pietro békeszerető ember volt, és inkább a tudományoknak, a reformoknak szeretett élni, mégis uralmának huszonnégy éve alatt mindössze kilenc év telt el viszonylagos békében. Ez az időszak uralkodásának utolsó periódusát jellemezte. Pietro a szomszédos konfliktusok rendezése után nekiklátott a velencei köztársasági szervek reformjának. Főként az igazságszolgáltatás és a bírói hatalom felépítését változtatta meg. <br />
A [[Nagytanács (Velence)|Negyvenek Tanácsától]], a ''Quarantától'' függetlenül [[1223]]-ban létrehozott egy új intézményt, amelyet ''[[Quarantia]]'' névre kereszteltek. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a korábban a dózse személyének megválasztására felállított tanács szerepe kibővült. A Quarantiának ezen túl a [[köztársaság]] legfontosabb hivatalnokának megválasztására már nem volt joga, de az ''Avogadori di Comun'', azaz a városi ügyészség segítségével joga volt megtárgyalni és ítéletet hozni minden olyan esetben, amely az állam vagy egy szabad személy ellen irányult.<br />
A ''Piovego'' ítélőszéknek is megváltoztatta korábbi jogkörét. A Piovego eredetileg az államkincstárt érintő ügyekben járhatott el. Ezen a szinten foglalkoztak az adóügyekkel, itt lehetett kérvényezni az egyes tulajdonok, vagyonértékek kincstárba vételét vagy adómentességét. Pietro érvelése szerint a Piovego intézkedései a magántulajdonhoz kötődnek, ezért kiszélesítette a bírói tanács jogkörét a magántulajdont sértő bűnesetek feletti döntéssel és a hitelezéssel, uzsorakamatokkal kapcsolatos ügyekkel.
Az itáliai háború után a dózse meg akarta újítani szövetségeit a félszigeten. Ezért a velencei [[diplomácia]] új szerződéseket ajánlott a közeli [[Bologna|Bolognának]], [[Fano]]nak, [[Fermo]]nak és [[Castelfidardo]]nak. A kereskedelmi megállapodásokat is tartalmazó szerződések azonban nem arattak osztatlan sikert. A Velence felé örökké makacs politikát folytató [[Ancona]] hallani sem akart a megegyezésről, és [[IX. Gergely pápa]] is elítélte a velencei békéket. A [[pápa (egyházfő)|pápaság]] egyrészt még nem bocsátott meg a velenceieknek [[Konstantinápoly]]ért, másrészt a Serenissima éppen az egyházi körökbe tartozó városokkal kötött szerződéseket. Ez gazdaságilag és politikailag is lazította [[Róma]] és ezen városok kapcsolatát.
== Konstantinápolyi gondok ==
A hazai belügyek és a korábbi háborúk annyira legfoglalták Pietrot, hogy szinte teljesen elhanyagolta a Dél-Európában újonnan elfoglalt területek, azokon belül is főként Konstantinápoly ügyeit. A jelentős gazdasági hatalommal bíró konstantinápolyi velencei nemesek egyre nyomatékosabban adtak hangot ellenszenvüknek. A dózse több éve hitegette az egykori [[Bizánc]]ban élő velenceieket, hogy Konstantinápoly élére is kinevez egy kormányzót, mint ahogyan Kréta élére Jacopo Tiepolot. A vezető megválasztása azonban elmaradt, így a velenceiek egyre jobban [[I. Péter latin császár|Courtenay Péter]], [[Latin Császárság|latin császár]] befolyása alá kerültek. A császár minden erejével megpróbálta megnyerni a velenceieket, hogy azok beleegyezzenek Péter uralmába. A helyzetet nehezítette az is, hogy [[I. Theodor nikaiai császár|Laszkarisz Theodor]], [[Nikaiai Császárság|nikaiai császár]] a bizánci trón jogos örököseként igényt tartott a városra és a korábban Bizánchoz tartozó területekre.<br />
Az egyre bonyolultabb és egyre feszültebb helyzetet Pietro nem tudta kezelni. A konfliktus elmérgesedésekor Konstantinápolyba utazott, és Jacopo Tiepolot nevezte ki a város velencei kormányzójának. De a kudarc miatti rosszallást már nem tudta elkerülni. A népszerűtlenné vált Pietro [[1228]] [[szeptember]]ében úgy döntött, hogy lemond hivataláról. 1229 elején hivatalosan is lemondott trónjáról. Az uralkodása alatt összegyűjtött hatalmas vagyont szétosztotta a szegények, árvák és betegek között, de juttatott különböző menhelyeknek és kórházaknak is. Ezután egy [[kolostor]]ba vonult vissza, de hamarosan, 1229 márciusában meghalt. Testét a családi temetkezőhelyen helyezték örök nyugalomra, a velencei ''San Giorgio-templom'' kriptájában.
51. sor:
[[la:Petrus Ziani]]
[[pl:Pietro Ziani]]
[[uk:
| |||