„Első germán hangeltolódás” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
120. sor:
Egy példa a B-P-F átmenethez: latin ''LAB''-i (=siklik), gót ''HLAUP''-an (=fut), ófelnémet ''LOUF''-an (=fut). E sorozatban azonban a hangtörvényeken felül a gót alak tűnik a legrégebbinek, míg a latin a legújabbnak. A gót alak szókezdő ''H'' hangzója mindkét másikból hiányzik (és azokból inkább lekopott, mint fordítva, és az ófelnémetben nem alakult át ''G''-vé), de a latin a legredukáltabb alak, ahonnan az ''U'' magánhangzó is kiesett. Ugyanakkor nem nagyon magyarázható, hogy az ófelnémet ''loufan'' miért nem változott tovább ''louban'' alakra, s lett ehelyett inkább a mai németben ''laufen''. A hangtörvények következetes alkalmazásával a mai németben a ''fut'' szó ''glo(u)ben'' alakú lenne. Ugyanakkor a latin szó jelentése is problémás.
A hangtörvények alkalmazhatóságával szemben megfogalmazott érvek szerint Jacob Grimm azért találhatott ilyen összefüggéseket, mert a nyelvekben ''egy időben'' létező [[szóbokor|szóbokrok]] mindig a mássalhangzóváz különböző vátozataival fejeznek ki apró jelentésbeli különbözőségeket, ezért az egymástól alig eltérő hangzóvázak a nyelv fejlődésének minden állomásában állandóan jelen vannak. A törvényszerűségeket mutató szóváltozások az egykorú szókészletekből ''önkényesen'' kiválogatott változatok alapján lehetséges.<ref>
A mássalhangzó-vázakban a grimmi feltételezésnek engedelmeskedő hangzóváltások az értelmi finomítások nyelvi eszközei, nem pedig önmagukban való, időben ható, egzakt nyelvfejlődési elemek. A latin, gót, ófelnémet és német nyelvben a „van neki”, „bír valamivel” fogalmat egyaránt a ''HAB'' szótővel fejezik ki (sorban ''HAB''-eo, ''HAB''-an, ''HAB''-en, ''HAB''-en), ennek ellenére – mivel itt a hangtörvényt nehéz lenne magyarázni – a ''HAB'' szótövet a latin ''CAP''-io (=kap, megfog) szóból származtatják a ''habeo'' figyelmen kívül hagyásával.
== Lásd még ==
| |||