„Médea (film, 1969)” változatai közötti eltérés

A színészek kiválasztása Pasolini számára mindig kulcsfontosságú volt. Azt tartotta a leglényegesebbnek, hogy színészei – akár amatőrök, akár hivatásosak – ne játsszák, hanem éljék a szerepüket, fizikai megjelenésükkel eleve hitelesítsék azt a figurát, akit megszemélyesítenek. Vagyis ne „olvadjanak fel” a szerepben, hanem éppen ellenkezőleg: a szerepet formálják át a saját egyéniségükre. Médea megszemélyesítésére a producerek [[IríniIrene PapáPapas]]t vagy [[Anna Magnani]]t javasolták. Pasolini dolgozott már korábban Magnanival a ''[[Mamma Róma]]'' ([[1962 a filmművészetben|1962]]) című filmben, de a nagyszerű színésznő Médea szerepére túl öreg volt. Amikor a rendező választása Maria Callasra esett, nem az elismert opera-énekesnőt vagy a körülrajongott dívát látta benne, hanem az asszonyt, akit saját személyes sorsa predesztinált erre a szerepre. Callas mélyről kezdte, mondhatni, ő is egy „barbár” világból érkezett, és egy másik világban – amelyhez a felső tízezer „burzsoá” csillogása is hozzátartozott – kellett megtalálnia a helyét. S ami szintén nem volt elhanyagolható motívum: Callas is hűtlenül elhagyott asszony volt, akit imádott férje, a hajómágnás [[Onasszisz]] mellőzött a meggyilkolt amerikai elnök özvegyéért, [[Jacqueline Kennedy]]ért.