„Diaporáma” változatai közötti eltérés

A vizuális látványfolyamok komponálására, fotográfiák animálására ma virtuálisan szerteágazóbb lehetőségek kínálkoznak, mint a hatvanas években. Ez indokolja, hogy a digitális eszközökkel alkotók új audiovizuális sajátosságok után kutassanak, és ennek megfelelően megpróbálják műveiket új névvel nevezni. Ez ésszerű, hiszen így a diaporáma történeti elnevezés marad az audiovizuális törekvések szélesedő szegmensében. A kísérleti elnevezések néha ügyetlenek, a ''digiporáma'' például kifejezetten képzavar, kigondolója nem járt utána a diaporáma elnevezés etimológiájának. Gyakran mondanak az ezredforduló óta ''digirámát'', és ez különösen jogos olyan művek esetében, ahol a képek és szerkezeti motívumaik forognak, zsugorodnak, és ilyen értelemben elveszítik egymással a klasszikus diaporámában alapkövetelménynek számító, teljes képfelületre érvényes (fény-)fizikai kontaktust.

Ha számítógépes manipulációink közben betartjuk is a diaporáma klasszikus formanyelvi kötelmeit, bizonyos esztétikai sajátosságok a számítógépen visszavonhatatlanul mássá lesznek, jelesen: a vetítőgépek additív összhatásában megjelenő klasszikus harmadik kép hatás. "B" kép rávetülését a már szemünk előtt álló "A" képre a monitorok és kivetítők nem tudják a diavetítő gépekhez hasonlóan megjeleníteni, mivel a képeknek a monitor fényerejének 100 százalékán kell osztozniuk. Eltűnt - valójában már a nyolcvanas években, az automatizálással eltűnt - az érzéki megformálás, kép és kép, kép és hang spontán, invencióban gazdag összjátéka is.