„2. zongoraverseny (Bartók)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő módosítása: fr:Concerto pour piano et orchestre n° 2 de Bartók; kozmetikai változtatások |
|||
5. sor:
A bemutató színhelye ismét [[Frankfurt]] volt, ahol a zeneszerző játszotta a zongoraszólamot és [[Hans Rosbaud]] vezényelt, [[1933]] [[január]]jában.
== Keletkezésének története ==
Mint később egy svájci lapban nyilatkozott, ezt a művet azzal a szándékkal írta, hogy a ''„nehézre sikeredett mind a zenekar, mind a közönség számára”'' (nem beszélve az előadókról) ''„[[Bartók: I. zongoraverseny|elsőnek]] mintegy ellendarabjá”''t megalkossa, amelynek ''„tematikus anyagai […] tetszetősebbek”''
17. sor:
A műnek két eredeti vonása van:
# Hangszerelés: csak a zárótételben szólal meg az egész zenekar; az I. tételben a [[vonós hangszerek]] játékosai némán ülnek, a zongorán kívül csak a [[fúvós hangszerek|fúvósok]] és [[ütőhangszerek]] játszanak. Az adagióban a fúvósok hallgatnak, csak a szordinált vonóshangszerek és a timpani dialogizálnak Bartók magánszólamával. A középső scherzóban a vonós-, fúvós- és ütőhangszerek egy bizonyos csoportja
# Középső tétele: ami egy ravasz „adagión belüli scherzo” – így jellemezte ugyanis Bartók. (Ugyan ilyen formát már láthattunk a bartóki életműben, mégis itt egy teljesen megújított konstrukciót láthatunk.)
== Tételek ==
A 3-tételes 2. zongoraversenynek magát nagyon világosan megmutató szimmetrikus formát adott Bartók.
* A III. tétel (egyetlen témát kivéve) az 1. tétel szabad variációja
* A középső tétel önmagában is egy háromtagú forma és még szimmetrikus is: adagio, scherzo, az adagio variációja.
Tehát úgynevezett „hídformáról” beszélhetünk (ABCBA).
=== Allegro ===
Az első tétel szabályos [[szonátaforma]], egyfajta [[rondó]]-visszatérés elvvel, ami a témák kontrapunktikus szellemű variálásával-fejlesztésével társul. Ennek ellenére a kiindulásként választott alaptémák egyáltalán nem térnek vissza úgy, ahogy azokat megismertük. A szonátaforma megfelelő pontjain dallamilag megfordított rajzolattal (úgynevezett „inverz” formában), más megvilágításban térnek vissza a témák.
35. sor:
A mű nyitó taktusaiban felhangzik a kompozíciót indító két meghatározóan fontos téma.
* Az egyiket a szóló trombita játssza, s ha nem gyors tempóban, hanem lassú előadásban sorra vesszük a hangokat, valószínűleg ráismerünk eredetére: a 6 első hang pontosan megegyezik [[Igor Stravinsky]] ''[[Tűzmadár]]'' zenéjének ünnepélyes finale-dallamával, amelyről Bartók úgy tudta, orosz népdal.
* Utána következik a sokkal hosszabb, 20-ütemes zongora-főtéma. Ez egyike azoknak a nagy ívű Bartók-témáknak, amelyeket, annak ellenére, hogy egyetlen hangnyi népzene-idézet nincs bennük, Bartók nyilvánvalóan a magyar népzene strófaszerkezetének szellemében komponált. A jól kivehető a téma négysoros, kupolás rajzolata: olyan, mint egy új stílusú népdalstrófa.
A kidolgozásban már a stravinskys mottóra irányul a figyelem. A mottó elegáns szóló-[[trombita|trombitás]] bemutatkozását követően nagy utat tesz meg és fokozatosan átveszi a főszerepet. Belőle formázza Bartók a témát tagoló pillér-mozzanatokat, például az expozíció végét jelző kvintkánont. Ugyanennek a mottónak inverz formája készíti elő a témák rekapitulálását. A semleges Stravinsky-idézetből nagyon is magyar hangúvá lett rák-inverz forma pedig a tétel dinamikai csúcspontját adja, a zongora szóló-kadenciájának felvezetését.
42. sor:
A nyitótétel kódája már csakis ebből a mottótémából áll: fuvolán és zongorán, azután a rezeken visszatér az alap- és az inverz forma, majd a kettőt egybegyúrja Bartók egy diadalmas, magyar ritmus-pontozással záruló menetté és vége a nyitótételnek.
=== Adagio ===
A lassú-gyors-lassú szimmetriájára épülő tétel, mint Bartók annyi más lassú tétele, látomásszerű „éjszaka”, vagy „természet” zene.
54. sor:
A ''Presto'' önmagában is szimmetrikus: két „toccata” fog közre egy igazi természetzene-[[scherzo|scherzót]]. A scherzo-részben erdősuhogásra, magárrikoltásra, kopácsolásra emlékeztető neszezések felnagyított effektusai jelennek meg – részint barátságos, részint félelmetes természet-hangok. A jelenet közepén ott a híd, a lármán áthangzó kürt halk hívó szava.
=== Allegro molto ===
A zárótétel a teljes zenekar fényében szólaltatja meg a virtuóz concertómuzsikát. Zenéjét minden részletében a népzene dallamvilága és ritmikája hatja át. Rondótémája a Bartók számos művéből jól ismert dübörgő-zakatoló kisterc motívumra épül. A tétel uralkodó eleme ismét a ritmus.
63. sor:
Az első tétel főtémájából alakuló lendületes kóda zárja le és foglalja egységes keretbe a művet. A tételeken átívelő visszatérés-elv, a hídforma maga egyébként, legalábbis elméletileg (vizuálisan magunk elé képzelve a többtételes formát) azzal járna, hogy a kompozíció valamiképpen oda érkezik meg, ahonnan elindult. A zene azonban időben kibontakozó művészet. A II. zongoraverseny végén is drámai a megoldás: A barbár kalapálású zongora-kadencia után a titokzatos Presto-neszezésekből puha arpeggiókkal felröppen a Stravinskytól kölcsönzött legelső téma; még egyszer kitombolja magát a rézfúvók kontrapunktikusan kavargó zenéje, és amint kimondják a magyar záróritmust, a zongora visszakéri a szót, [[Beethoven: G-dúr zongoraverseny]]ére emlékeztető örömzenével véget vet a muzsikának.
== Érdekesség ==
A kottázás voltaképpen nem egészen egyértelmű, mert a kottaképből nem derül ki, mennyi rubatóval, milyen különleges kiemelésekkel, mekkora gesztusokkal kell játszani a zongoraszólamot; hogy a magánszólam stiláris különállása, robbanékonysága valósággal megköveteli a körülötte lévő különösen szigorú abroncsformát.
Szerencsére fennmaradt 16 percnyi töredék Bartók saját előadásáról, egy [[Vigadó]]beli, Ansermet-dirigálta [[1939]]-es hangversenyről. A mai Bartók-játékosok legjobbjai ezt a nagyon rossz hangminőségű amatőr felvételt a kottával együtt, elsőrendű forrásként tanulmányozzák.
== Autográf anyagok ==
* Partitúra-fogalmazvány, vázlatokkal ([[Bartók Péter]] gyűjteménye: 68FSS1)
* Autográf lichtpaus tisztázat, a partitúra (= A) és a 2-zongorás kivonat (= B) 2. zongoraszólama eredetileg együtt írva (Bartók Péter gyűjteménye: 68FSFC1, 68tpspfc1)
* Lichtpaus munkakópia másolatok (negrokópiák), valószínű időrendi sorrendjükben:
:(B. 1) Az I. tétel házi montírozása, autográf változtatásokkal (Bartók Archívum, Budapest: BH48a)
:(A. 1) A partitúra mutatvány-példánya az [[Universal Edition]] részére (Bartók Péter gyűjteménye: 68FSFC2)
:(B. 2) Az I–III. tétel házi szerkesztésű példánya ([[ifj. Bartók Béla]] gyűjteménye)
* A partitúra 1. fakszimile kiadása, UE (1932, lemezszám nélkül, Budapesten készült alumíniumnyomat a javított lichtpausról)
:(A. 2) Az 1. fakszimile kiadás egy példánya, Bartók játszópéldánya javításokkal és változtatásokkal (Bartók Archívum, Budapest: BH48b)
:(A. 3) A partitúra 2. fakszimile kiadása, UE 10442 (1937, az újra javított lichtpausról Ausztriában készült nyomat).
:(A. 4) A 2. fakszimile kiadás egy példánya Bartók kézírásos betéteivel, [[Pásztory Ditta]] játszópéldánya (ifj. Bartók Béla gyűjteménye)
* 2-zongorás kivonat: Az UE 10995 elsőkiadás (1941) metszőpéldánya: vö. B. 2. (Kiadói szerkesztésű metszőpéldány a tervezett [[Boosey & Hawkes]] kiadáshoz: Bartók Péter gyűjteménye: 68TPSPFC2)
== Külső hivatkozások ==
* [http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=170116 A hét zeneműve – Bartók: 2. zongoraverseny – Somfai László előadása (1995)]
* [http://www.classiccat.net/bartok_b/95.htm Hangzó anyag a Classic Cat-en]
{{Bartók Béla versenyművei}}
93. sor:
[[en:Piano Concerto No. 2 (Bartók)]]
[[de:2. Klavierkonzert (Bartók)]]
[[fr:Concerto pour piano et orchestre n° 2 de Bartók]]
[[ja:ピアノ協奏曲第2番 (バルトーク)]]
| |||