„Óbudai klarissza kolostor” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
5. sor:
 
==Az épületegyüttes==
A kolostornak csak az alapfalait lehetett feltárni. [[boltozat|Boltozott]] hajója volt, amit [[apácaapácakarzat]]karzat osztott két részre, [[szentély]]e sokszögzáródású volt, és szintén boltozott. A mellékszentélyei [[kápolnakápolnakoszorú]]koszorú-szerűen helyezkedtek el. A [[hajó (építészet)|hajó]] nyugati végét hálóboltozat fedte, az apácakarzatnál oszlopon nyugvó csillagboltozatot alkalmaztak. Az ásatások során díszített ablak[[mérmű]] darabok és [[freskó]]töredékek kerültek elő.
 
A templom déli oldalán helyezkedett el a kolostorépület, ami egy négyszögletes udvart fogott körül. A [[kerengő]] északi oldalán a szentély mellett egy egyhajós [[kápolna]] állt, sokszögű szentélyzáródással. Ez a ''Corpus Christi kápolna'', ahova Erzsébetet 1380-ban eltemették. Ebben a kápolnában előkerült egy igen megbolygatott sír, ami a korábbi kápolna falára épült rá. Kiépítése 1380 körülre tehető, és azt jelzi, hogy eredetileg nem tervezték, hogy ide temetik a királynőt. A sír fölött [[baldachin]] állhatott.
 
A kolostor elrendezése ciszter formát mutat: keleten káptalanterem, [[sekrestye]], az emeleten [[dormitórium]]. A déli részen a [[refektórium]] és a konyha helyzekedett el, itt padlófűtés nyomai ésis előkerültek.
 
A nyugati részen a laikus nővérek épületei, pincék, [[infirmarium]] és kútház részletei kerültek elő. A kápolna 1380-as átépítésekor az északi és a nyugati szárnyon is végeztek átalakításokat. [[1529]]-ben az első török pusztítás után nagyobb építkezéseket végeztek, de 1541-ben az apácák végleg elmenekültek, magukkal vive Erzsébet maradványait is. Ezután a kolostor pusztulásnak indult.