Szelepcsényi 1673. [[augusztus 23.|augusztus 23-án]] körlevelet intézett az összes felvidéki protestáns papokhoz és tanítókhoz, amelyben őket Majláth Miklós koronaügyésznek azon vádja alapján, hogy fő részük volt az [[1669]]. évi összeesküvésben, a pozsonyi királyi helytartósági törvényszék elé idézte. Továbbá azzal vádolták őket, hogy a katolikus hitet gyalázzák, a szenteket és Szűz Máriát gúnyolják, a katolikus papokat pedig megölik. A megjelent 33 lelkészre hamarosan kimondták a halálos itéletetítéletet, amelyet a király kegyelme arra változtatott, hogy vagy örökre kiköltözködnek az országból, vagy itt maradásuk esetében irásbanírásban kötelezik magukat, hogy lemondanak a papi, tanítói tisztről és legjobb erejük szerint támogatni fogják a kormányt a lázadókkal szemben. A megrémült bányavárosoknak, amelyek követség útján kérték a királytól a lelkészválasztásra való engedélyt, Szelepcsényi azt válaszolta, hogy kérelmük felett az [[1674]]. [[május 5.|május 5-én]] tartandó pozsonyi törvényszék fog dönteni. Szelepcsényi ismét felszólította a protestáns papokat és tanítókat, hogy jelenjenek meg, mire sokan Erdélybe, [[Törökország]]ba és Németországba menekültek. Háromszázan mégis eljöttek, akik közül 236 aláirtaaláírta az előbb említett kötelezvényt, a többieket börtönbe vetették vagy [[gályarabság]]ba küldték [[Trieszt]]be és Nápolyba. Az utóbbiakat [[Michael de Ruyter|Ruyter tengernagy]] közbenjárására szabadon bocsátották.
