Főmenü megnyitása

Módosítások

Északi–északnyugat, síksági része a középkorban (a helynevek tanúsága szerint: ''[[Alsófentős|Fentős]], [[Lápos (folyó)|Lápos]], [[Nagynyíres|Nyíres]], [[Kötelesmező]]'') mocsaras, mocsári erdőkkel benőtt vidék volt, míg a déli–délkeleti hegyeket nagyrészt ma is tölgyesek és bükkösök borítják. Csak a fennmaradt helynevekből következtethetünk rá, hogy a [[tatárjárás]] előtt a síkságon magyar lakosság élhetett. Ők talán határőrök voltak, akik később, királyi parancsra továbbtelepültek. Az ő maradványuk lehet [[Magyarberkesz|Berkesz]], [[Koltó]] és [[Koltókatalin|Katalin]], a már [[Erdély]]hez tartozó [[Magyarlápos]] és [[Domokos (Románia)|Domokos]], valamint [[Zazár|Szaszar]] és [[Miszmogyorós]] 17–18. században kihalt magyar lakossága. A Kapnik völgyében és a [[Szamos]] kanyarulatában [[Szláv nyelvek|szláv]] eredetű helyneveket találunk. A síkság 1231 és 1405 között települt be román lakossággal. A hegyvidéken csak a 15–16. században hozták létre irtásfalvaikat a [[Drágffy család|Drágfiak]] által [[Máramaros]]ból odatelepített románok. Az említett településeken kívül jelentős magyar nyelvű lakosság élt az újkorban [[Misztótfalu]]ban, [[Kővárhosszúfalu]]ban, [[Kapnikbánya|Kapnikbányán]] és [[Nagysomkút]]on.
 
==Igazgatás- és jogtörténete==
1566-ban vált le [[Közép-Szolnok vármegye]] keleti harmadából, és az ország három részre szakadásával párhuzamosan a [[Partium]] részeként önállósult. Az 1876-os megyerendezésig maradt fenn, ekkor keleti része Doboka nagy részével és [[Belső-Szolnok vármegye]] egészével [[Szolnok-Doboka vármegye]] néven egyesült, nyugati fele [[Szatmár vármegye]] része lett.
Közjogi viszonyai az [[Erdélyi Fejedelemség]] idején, a többi fejedelmi uradalomhoz, elsősorban [[Fogaras vidéke|Fogaras vidékéhez]] hasonlóan, a katonai előzményekből fejlődtek ki. A fejedelem nevezte ki az élén álló főkapitányt, aki a vidék minden rendű fegyveresének a hadura volt. A határozta meg és szedette be az adókat, felügyelte a vár tisztjeit, és az ő kezében összpontosult az igazságszolgáltatás is. (A fiskális uradalom idején kapott nagyobb szerepet az [[úriszék]].) Távollétében a vicekapitány helyettesítette. Az udvarbíró a fiskális uradalom gazdasági irányításáért, a főporkoláb a gonosztevők kézrekerítéséért felelt.
A hódoltság korában az erdélyi fejedelemség fennhatósága alatt állt, jogi helyzete általában közös volt a [[Szilágyság]] más részeivel, így Belső-Szolnok és [[Kraszna vármegye]] sorsában osztozott.
 
Az önálló Erdély megszűntével a [[Partium]] többi részével ([[Közép-Szolnok vármegye|Közép-Szolnok]], [[Kraszna vármegye|Kraszna]] és [[Zaránd vármegye|Zaránd vármegyével]]) együtt másfél évszázadon át a vitatott, Erdély és Magyarország közötti köztes státuszú [[Partium]] része maradt. 1861-es helyreállítása után egy évtizedig azon vármegyék és vidékek közé tartozott, ahol az ügykezelésben és a rendeletalkotásban nagyrészt a román nyelvet használták. 1874-ben négy járásból állt: a [[nagysomkút]]iból, a [[nagynyíres]]iből, a [[kisnyíres]]iből és a [[kápolnokmonostor]]iból. Az [[1876-os megyerendezés]] során, az 1876:XXXIII. és az 1877:II. törvénycikkek alapján keleti része [[Doboka vármegye|Doboka]] nagy részével és [[Belső-Szolnok vármegye]] egészével [[Szolnok-Doboka vármegye]] néven egyesült, míg nyugati fele [[Szatmár vármegye]] része lett.
 
== Forrás ==