„Kővárvidék” változatai közötti eltérés

A síkságot benépesítő románság a földművelés mellett valószínűleg kezdettől katonáskodott. Lakosai a 16–17. században a fejedelmek seregének állandó elemét képezték. Az egyes hadjáratokhoz tömeges nemesítések kötődtek. A vidék tisztikara nem állított különösebb akadályokat a nemesedés elé, így mindennapossá vált a valódi nemesség beházasodás vagy hivatalviselés útján történő (előbb informális, majd utólag szentesített) megszerzése. Emellett tömegek nyertek „exemptus”, [[szabados]], félnemesi jogállást. Az ő kiváltságaikat egyéni megállapodások szabályozták, és az összeírásokban általában [[jobbágy]]okként szerepeltek. A vidékre jellemző, a katonáskodáshoz kötődő félnemesi rang volt a [[Puskás (rang)|puskásság]] intézménye. Végül egész falvak kaptak kollektív kiváltságot, adómentességet a várnak nyújtott különböző szolgáltatások fejében. A valódi jobbágyok számát az is csökkentette, hogy a 17. században a földesurak általában [[inskripció]]val váltak vidéki birtokosokká, és a bizonytalan jószágaikról sok jobbágyot, néha egész falvakat költöztettek Erdély belső vidékein fekvő birtokaikra költöztettek. (Innen a ''Chiorean, Chioran, Kővári'' családnevek elterjedtsége.) A vidék kisnemessége és félnemessége 1791-ben állítólag már háromezer családfőt számlált. 1845-ben pedig, amikor az utak karbantartása alóli mentességek kapcsán a [[Gubernium]] elrendelte, hogy írják össze a vidék nemeseit, jóval több nemes és félnemes lakta, mint ahány jobbágy.