„Vita:Illés-együttes” változatai közötti eltérés

→‎Megjegyzés: (új szakasz)
(→‎Megjegyzés: (új szakasz))
Épp ezért visszajavítottam az eredeti változatot.
[[Szerkesztő:JAK|JAK]] <sup>[[Szerkesztővita:JAK|vita]]</sup> 2010. május 21., 20:45 (CEST)
 
== Megjegyzés ==
 
ez a szövegdoboz? Nem kívánom szerkeszteni a cikket, csak szeretném elmondani, hogy tévedések vannak benne. 1965 tavaszán gimnáziumi osztályommal (Radnóti)pár napot töltöttünk a nógrádverőcei "Ifjúsági Express Táborban", akkor ismerkedtünk meg az Illés együttes tagjaival.A dobosuk akkor még Körmendi János volt! Akkor végzett -szigorló volt- az orvosi egyetemen, ezért ő mindig csak délután érkezett meg, a többiekkel napoztunk, hallgattuk a magnofelvételeiket, amit sajnos már nem emlékszem melyik klubbukban készítettek. Elég jól összebarátkoztunk, ezért a nyár folyamán többször is visszamentünk, ősszel pedig hívtak bennünket az Eötvös utcába, még akkor is a Körmendi volt a dobosuk. Télen jöttek az iskolai bálok is -István, Kölcsey - tavasszal még az Ifiparkba is elmentünk, akkor is a Körmendi volt a dobosuk. 66 nyarán,-ha nyár volt, mert norvég pulóver volt rajtam, de valószínüleg nyár volt - a Rózsavölgyi kertmoziban játszottak, arra jártam, bemásztam a keritésen a koncert végén, örömmel üdvözöltek és bemutatták az új dobosukat, Pásztori Zoltánt.
A történet többi része az Illés története szempontjából indifferens -mármint Körmendi János története-de 80-ban elvált a feleségétől,aki visszaköltözött Kanadából, csodálom, hogy soha nem javítja ezeket a visszaemlékezéseket.
<small>/Megjegyzés allapról áthozva. – <span style="font-family:Lucida Console,serif">[[Szerkesztő:Hunyadym|Hunyadym]] </span>[[Fájl:Sinnbild Eisenbahn.svg|Hunyadym|20px|link=Szerkesztővita:Hunyadym]]<sup>[[Szerkesztővita:Hunyadym|Vita]]</sup> 2010. május 22., 22:46 (CEST)</small>