„Balczó Zoltán” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
31. sor:
Szervezett keretek között 1992-ben kezdett politikával foglalkozni, amikor a [[Magyar Demokrata Fórum]] tagja lett. Az MDF szakadását követően a [[Magyar Igazság és Élet Pártja|Magyar Igazság és Élet Pártjába]] lépett be. A MIÉP Országos Elnökségének 1994 októberétől volt a tagja, a [[2002-es magyarországi országgyűlési választások|2002-es választásokat]] követően – a párt megújítását célzó törekvések visszaszorítását kifogásolva – tisztségéről 2003 februárjában lemondott, majd tagsági viszonyát is megszüntette. 2003 októberében csatlakozott az akkor megalakuló [[Jobbik Magyarországért Mozgalom]]hoz, amelynek azóta is alelnöke.
 
1994 és 1998 között a [[Fővárosi Önkormányzat|Fővárosi Közgyűlés]] tagja, 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő, a MIÉP frakcióvezető-helyetteshelyettese, majd 2002 és 2006 között ismét fővárosi képviselő volt, ahol az Európai Integrációs és Külügyi Bizottság tagja lett. Szűkebb szakmai területe az oktatásügy és az energiapolitika. 1999 és 2002 között kormányzati felkérés alapján az Illyés Közalapítvány kurátora volt.
 
Nevéhez fűződik a Jobbik első programja, mely a „''Rend a [[liberalizmus]] ellen''” címet viselte, és a Bethlen Gábor Program kidolgozásában is részt vett. Később a párt euroszkeptikus politikájának megjelenítője, többször felszólalt az [[Európai Unió|Unió]] Alkotmányos Szerződése, valamint később a [[Lisszaboni szerződés]] ellen is. Az [[Európai Parlament]]ben az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság tagja és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság póttagja volt.<ref>[http://www.europarl.europa.eu/members/expert/groupAndCountry/view.do?partNumber=1&group=2978&country=HU&language=HU&id=96877 Európai Parlament képviselői]</ref>