„Bali Sándorné” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
rövidéletrajz
Visszavontam 89.223.136.168 (vita) szerkesztését (oldid: 7730369) légy szíves, NE távolítsd el a sablonokat!
1. sor:
{{SN|elfogult}}
 
{{nincs forrás}}
{{forma|1=}}
'''Özv.Bali Sándorné,sz: Szorcsik Mária
1927.november 29. Budapest,-2010. március 28. Budapest.
 
1927-ben született második gyermekként Budapesten.Kalaposnak tanult,majd később manikűrösként dolgozott
egészen nyugdíjba vonulásáig.1956-ban férje Bali Sándor Munkástanács-vezető oldalán részt vett a tűntetéseken, a munkásosztály ellenállásának fő mozgatórugója volt maga is.Egész életében a Magyar Nemzet szabadságért és függetlenségéért küzdött.Férje az 1963-as amnesztiával szabadult,csak úgy mint rabtársai,Mécs Imre vagy Göncz Árpád.Bali Sándor 1982-ben elhunyt,majd rá egy esztendőre fia, ifj.Bali Sándor is.Özv.Bali Sándorné férje 1982-es halála után mindent megtett,hogy társa érdemeit életben tartsa,a szabadságban való rendíthetetlen hite töretlen maradt .A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja volt,kitűntette többek között a POFOSZ, valamint 2004-ben Mádl Ferenc Nagy Imre érdemrenddel.2005-ben szerepelt Mérei Anna és Katona Zsuzsa : Harminckét sor,2006-ban a Csapataink harcban álltak című dokumentumfilmekben. 2010. március 28.-án hosszan tartó betegség után hunyt el Budapesten.
 
Forrás:miniszterelnök.hu
Google.hu