„Földtan” változatai közötti eltérés

1 732 bájt hozzáadva ,  12 évvel ezelőtt
bőv.
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
(bőv.)
 
A geológia „atyjának” [[James Hutton]] (1726–1797) skót természettudóst szokták nevezni. Ő fogalmazta meg az ''uniformitarizmus elvét'', ami kimondja, hogy azonos folyamatok mindig ugyanolyan kőzeteket hoznak létre. Ezt az elvet továbbfejlesztve alkotta meg [[Charles Lyell]] az ''aktualizmus elvét'', aminek lényege, hogy a Föld múltjában ugyanazok a folyamatok hatottak, mint jelenleg — tehát a mai folyamatokat és termékeiket megfigyelve megtudhatjuk, milyen folyamatok hozták létre a múltban az ilyen típusú kőzeteket.
 
Az 1790-es években [[William Smith (geológus)|William Smith]] (1769–1839)felismerte, hogy az egymásra települő rétegeknek nemcsak fizikai és kémiai tulajdonságai különböznek egymástól, de ősmaradványaik is. Rájött, hogy jellemző ősmaradványaik alapján az egymástól igen messze települő kőzetek is jól azonosíthatók, majd tapasztalatai alapján összeállította Anglia első földtani térképét.
 
A 18. század tudományos vitáinak alapkérdése az volt, hogy mi is a földtani folyamatokat okozó, működtető alapvető erő? A [[neptunisták]], mint például [[Abraham Gottlob Werner]] (1749–1817) szerint ez az erő a víz, a [[plutonisták]], mint például [[Alexander von Humboldt]] (1769–1859) szerint a tűz, a földkéreg mélyén elhelyezkedő magma.
A 19. század elején alkotta meg [[Georges Cuvier]] báró (1769–1832) az első [[katasztrófaelmélet]]et: álláspontja szerint a Föld arculatát döntően egyszeri, nagy események alakították (mint például a [[vízözön]]). Ez az elképzelés megváltozott formában (kisbolygók becsapódása stb.) máig rendszeresen felüti fejét.
 
Ugyancsak e század elején kezdték a [[Föld]] történetét szakaszokra tagolni; ekkor nevezték el és írták le a máig érvényes geológiai korszakok tekintélyes részét ([[szilur]], [[devon (időszak)]devon]], [[perm (időszak)|perm]], [[triász]], [[jura (időszak)|jura]], [[kréta (időszak)|kréta]] stb.)
Az 1800-as évek végének nagy tudományos áttörése [[Charles Darwin]]nak (1809–1882) köszönhető. Az [[evolúció]] elméletéből következik, hogy az üledékes kőzetekben talált [[ősmaradvány]]ok fejlődési sorokba rendezhetők, és eképpen alkalmasak arra, hogy belőlük maguknak a kőzeteknek a képződési sorrendjét is meghatározhassuk.
 
Az 1800-as évek végének nagy tudományos áttörése [[Charles Darwin]]nak (1809–1882) köszönhető. Az [[evolúció]] elméletéből következik, hogy az üledékes kőzetekben talált [[ősmaradvány]]ok fejlődési sorokba rendezhetők, és eképpen alkalmasak arra, hogy belőlük maguknak a kőzeteknek a képződési sorrendjét is meghatározhassuk. 1841-ben [[John Phillips (geológus)|John Phillips]] (1800–1874) már azt javasolta, hogy földtörténetet az ősi állatvilág fejlettsége alapján tagolják, és ehhez megalkotta a [[paleozoikum]]-[[mezozoikum]]-[[kainozoikum]] fogalomrendszerét.
 
A földtani képződmények abszolút korának meghatározására 1905-ben [[Ernest Rutherford]] angol fizikus javasolt használható eljárást, miután felismerte, hogy az atommagok radioaktív bomlásából (a kiinduló izotópok és a bomlástermékek arányából) következtethetünk arra, milyen régen keletkeztek az egyes kőzetek. Az ehhez szükséges érzékeny anyagvizsgáló műszert, a [[tömegspektrométer]]t [[Francis William Ashton]] alkotta meg 1919-ben — Rutherford 1908-ban, Ashton 1922-ben Nobel-díjat kapott.
 
Miután bizonyították, hogy a földkéreg (pontosabban: a [[litoszféra]] egyes darabjai egymáshoz képest mozognak, a földtan alapkérdésévé az vált, hogy milyen is e mozgások alapvető jellege? A két nézetrendszer képviselőit „fixistáknak”, illetve „mobilistáknak” nevezték: a fixisták álláspontjának lényege az volt, hogy a kéregdarabok többé-kevésbé állandó (fix) helyen vannak, és az uralkodó mozgásirány a vertikális: nagy kőzetblokkok időnként lesüllyednek, illetve kiemelkednek. A horizontális elmozdulások ezekből függőleges elmozdulásokból származtathatók, és ezért jelentőségük másodlagos. A mobilisták éppen ellenkezőleg: a vízszintes elmozdulások szerepét vélték meghatározónak. A 20. század közepéig a fixisták voltak meghatározó többségben. Elképzeléseikre az első komolyabb csapást [[Alfred Wegener]] (1880–1930) német meteorológus mérte, amikor kidolgozta a [[kontinensvándorlás]] elméletét — ezt azonban a szakma nagy többsége nem fogadta el. A lemezmozgások okait és folyamatát [[Harry Hess]] (1906–1969) foglalta össze. A [[lemeztektonika]] elmélete a litoszféralemezek vándorlásával egységes alapon magyarázza a kontinensek, óceánok és hegyláncok keletkezését, a [[földrengés]]eket, a vulkanizmust és egy sor más, korábban a többihez csak áttételesen kapcsolódónak vélt folyamatot.
* [[Hartai Éva]], 2003: A változó Föld. Miskolci Egyetemi Kiadó — Well-PRess Kiadó. ISBN 963 661 581 0
* [[Mátyás Ernő]], 2004: Geológia. Hetedik kiadás. ISBN 963 2143647
* [[Haas János]] (szerk.), 2010: A múlt ösvényein. Szemelvények Magyarország földjének történetéből. [[Magyarhoni Földtani Társulat]], Budapest, 2010. ISBN 978-963-8221-42-1
 
[[Kategória:Földtudományok]]