„Csak szex és más semmi” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
38. sor:
A történet főszereplője Dóra, a [[színház]]i [[dramaturg]], akinek két nagy vágya van az életben: férjhez menni és gyermeket szülni.
 
Az első jelenetekben megismerhetjük vőlegényét, a gazdag ügyvédet, Andrást (Rátóti Zoltán). Dóra épp ellátogat hozzá az irodába, és nagy örömére a férfi egy gyűrűvel lepi meg. Mikor kezdenek belemerülni az enyelgésbe, csöngetnek. András azt mondja, hogy egy ügyfél jött hozzá, így Dórának el kéne tűnnie néhány percre. A férfi kirakja a félmeztelenre vetkőzött nőt az erkélyre, aki kétségbeesetten dörömböl az ajtón. Eközben egy erkéllyel arrébarrébb Tamás (Csányi Sándor) beszél (feltehetően) az egyik barátnőjével, és azt hazudja neki, hogy most épp az autópályán van, és nem hallja, amit a nő mond neki, úgyhogy inkább leteszi a telefont. Ezután felfedezi Dórát, aki még mindig kinn ácsorog. A férfi felajánlja neki azt, hogy jöjjön át az ő lakásába. Dóra kénytelen-kelletlen belemegy a dologba, hisz már eléggé kínos helyzetben van így is, ráadásul már az útépítők figyelme is erőteljesen felé fordult. Miután átmegy Tamáshoz, elkér tőle valami ruhafélét, és átrohan szerelme lakásába. Kiderül, hogy az a fontos ügyfél, valójában András felesége, aki ráadásul terhes is, így hát Dóra teljesen magába zuhan.
 
A következő nap a színházban [[Choderlot de Laclos]] [[Veszedelmes viszonyok]] c. darabját próbálják, amelynek Dóra a dramaturgja. Paskó (Gesztesi Károly) bemutatja Dórának az új színészt, aki Valmontot fogja alakítani. Kiderül, hogy az új kolléga Tamás, akivel az előző nap találkozott. Tamás az olvasópróbán ott köt bele a darab szövegébe, ahol csak tud, de Dórát sem kell félteni, mert mindig elmésen visszavág neki. De ezzel még nem ér véget a kettejük közti viszály, mert Tamás a későbbiekben is felemlegeti a kínos kis közjátékukat. Az sem marad titokban, hogy Tamás nagy nőcsábász, és az előző színházából azért rúgták ki, mert lefeküdt az egyik rendezőnővel. És ez még nem minden, ugyanis hamarosan azt is megtudjuk (és később látjuk is), hogy a férfi egy napszemüveg reklámban szerepel, teljesen pucéran. Ez egy visszatérő motívummá válik a filmben.