„Földtan” változatai közötti eltérés

A földtani kutatás alapvetően ''induktív'' — ez alattezalatt azt értjük, hogy a jelenségeket először részekre bontja, az egyes részjelenségeket külön-külön vizsgálja, majd a részeredményeket egyesítve alkotja meg a szintézist.

A tudományos vizsgálódás három fő módszercsoportja közül a földtudományban az ''empírikusempirikus'' megközelítés dominál, azaz elméleteit a jelenségek és azok következményeinek megfigyelése alapján állítja fel; az okokra rendszerint a megfigyelt következményekből következtet vissza. Az ''experimentális'' megközelítés szerepe csak egyes szűk résztudományokban (ilyen a [[kőzetmechanika]] és a [[mikrotektonika]], a [[kőzettan]] egyes, a mélységi kőzetek keletkezését tanulmányozó ágai, a [[geofizika]] némely részterületei stb.) válik alapvetővé. A ''teoretikus'' (elméleti) megközelítés sokáig teljesen spekulatív volt, ezt az időszakot nem is tekinthetjük a tudomány mai értelmében vett földtudománynak. A 20. század második fele óta, mióta mind több elképzelést vagyunk képesek számítógépes modellekkel ellenőrizni, a teoretikus módszerek jelentősége egyre nő.