„Elle” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
19. sor:
=== Hélène Gordon-Lazareff (1909-1988) ===
Gazdag orosz zsidó családból származott, az 1917-es Bblsevik forradalom után a család először Törökországba, majd Franciaországba menekült. Kitűnő tanuló volt a gimnáziumban, franciául, angolul, oroszul és németül olvasott, majd etnográfiát tanult a Sorbon egyetemen. Végzése után Észak-Afrikába utazott, hogy a Dogonok, az egyik utolsó primitív törzs életét tanulmányozza. 1936-ban tért haza, és találkozott későbbi férjével, Pierre Lazareff-fel, a tehetséges újságíróval, aki a Paris-Soir napilapot vezette.
 
=== Pierre Lazareff (1907-1972)===
Szintén orosz izraelita származású volt, de Franciaországban született, és nevelkedett. Pierre Lazareff 14 évesen írta meg első cikkét a The People napilapban. 17 évesen saját hetilapot indított Illusion néven. Művészeti vezetője volt a Moulin Rouge-nak, és tíz másik párizsi színháznak is dolgozott. [[1931]]-ben a Paris-Evening lapigazgatója lett.
1940-ben Héléne-nek és családjának menekülniük kellett a német megszállás elől, így New Yorkba menekültek. Dolgozott a Harper’s Bazaarnak, és a New York Times női részlegébe írt, és szerkesztette azt. 1945-ben tért vissza családjával Franciaországba.
 
== Története ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Elle