„Helyiérdekű vasút” változatai közötti eltérés

a
→‎Szabványtervek: kisebb elírások javítása
a (fogalmazási hibák jav.)
a (→‎Szabványtervek: kisebb elírások javítása)
 
==Szabványtervek==
A kiépülő helyiérdekű vasutak műszaki paramétereit a törvényen kívül áltabanáltalában a későbbi üzemeltető is szabályozta. A MÁV-nál 1892-ben külön helyiérdekű vasúti szabványt dolgoztak ki, mely tartalmazatartalmazza a vasútállomások szabványterveit. Ennek leginkább szembetűnő eleme a felvételi épület (állomásépület) volt, melyet méretük szerint osztályokba soroltak. Fő szempont a bővíthetőség volt: a negyedosztályú épületek emelet ráépítéssel harmadosztályúvá voltak átépíthetők, innen egy-egy épületszárny hozzádásávalhozzáadásával másodosztályúvá illetve elsőosztályúvá válhatott az állomás. Az ötödosztályú épületeknél ilyen lehetőség nem volt, megjegyzendő, a negyedosztályú épületek harmadosztályúvá építése sem volt gyakori, inkább harmadosztály fölött volt jellemző a bővítés.
A típustervek előírták a további létesítményeketlétesítmények terveit is (raktárak, gabonaszínek, árnyékszékek, állomási és vonali őrházak, melyekhez szabányszabvány állattartó ólak és külön kenyérsütő kemence is tartozott.) minden részletekre kitérően. A tervek szabályozták az állomási létesítmények elrendezését és a vágányrajzot, bár ettől voltak eltérések a terepviszonyokat vagy későbbi bővítéseket figyelembe véve. Érdekesség a szabvány által előírt, állomásépület elé ültetendő három gesztenyefa, melyek több vasútállomáson ma is megtalálhatóak. Sokszor túlélték az állomást is, így az állomás vagy az egész vasútvonal megszűnése után is jelzik annak a helyét.
 
Vágányok kiépítésében a 23,6 kg/m-es "i" jelű [[sín]] vált egyeduralkodóvá. A vágányok rendszerint talpfákon feküdtek, az ágyazat a helyi adottságoknak leginkább megfelelő, könnyen beszerezhető anyag volt - alföldi vonalaknál rendszerint homok vagy bányakavics alkotta, amelyet később cseréltek zúzottkőre. A helyiérdekű vasutak tervezési és engedélyezési sebessége rendszerint 40 km/h volt.