„Magyar Függetlenségi Népfront” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
A „szövetség” a [[szalámitaktika|szalámitaktikának]] köszönhetően már abszolút mértékben kommunista dominancia alatt állt, s mivel az [[1949-es választások]]on a Népfront listáin kívül másra nem is lehetett szavazni (a szavazólapon is csak az ellenszavazatot kellett jelölni), a parlamenti mandátumok 96,2%-át söpörték be. A front előre elosztotta tagjai között a helyeket, az abszolút többség birtokában pedig még abban az évben megalkották a [[Magyar Népköztársaság Alkotmánya|Magyar Népköztársaság Alkotmányát]] (ezzel véglegesítve Magyarország államformáját, mint [[Népköztársaság]]ét), illetve a kommunisták felszalámizták a „maradék” pártokat, szervezeteket és a nem kommunista irányítás alatt álló egyéb kezdeményezéseket a szövetségen belül és kívül egyaránt. Az FKGP és az NPP mellett ennek esett áldozatul például [[Rajk László]] is. A csakhamar egytagúvá vált „szövetség” jelöltlistája az [[1953-as választások|1953-as „választáson”]] már csak [[Magyar Dolgozók Pártja|MDP-s]], illetve pártonkívüli neveket tartalmazott, mint például [[Bozsik József]]ét, az [[Aranycsapat]] jobbhátvédjét, az ország egyik legnépszerűbb sportolójáét, akit a rendszer önmaga népszerűsítése végett juttatott be az időközben közjogi értelemben jelentősen lecsökkentett jelentőségű parlamentbe.
 
AzA MNFFMagyar Függetlenségi Népfront a [[Rákosi Mátyás#A Rákosi-rendszer|Rákosi-rendszer]] gyors bukását követő átszervezések jegyében [[1954]]. [[október]] végén (22-24-ike között) átalakult a [[Hazafias Népfront]]tá.
==Választási eredményei==
===1949-es választás===
{{fő|1949-es választások}}
{| class="wikitable"
!style="background:#CCDDEE;" | Jelölő szervezet
!style="background:#CCDDEE;" | Részvételi arány
!style="background:#CCDDEE;" | Választási eredmény
|-
| style="text-align:center" | [[Magyar Függetlenségi Népfront]]
| style="text-align:center" |94,7%
| style="text-align:center" |95,6%
|-
!style="background:#CCDDEE;" | Összes parlamenti képviselő száma
!style="background:#CCDDEE;" | MDP-tag
!style="background:#CCDDEE;" | Más pártból
|-
| style="text-align:center" |'''402'''
| style="text-align:center" |285
| style="text-align:center" |117
|}
 
A mandátumok megosztása a Népfronton belül a következőképp alakult
{| class="wikitable"
!style="background:#CCDDEE;" | Párt
!style="background:#CCDDEE;" | Mandátumok száma
!style="background:#CCDDEE;" | Mandátumok aránya
|-
| style="text-align:center" | [[Magyar Dolgozók Pártja]]
| style="text-align:center" |285
| style="text-align:center" |70,89%
|-
| style="text-align:center" | [[Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt|Független Kisgazdapárt]]
| style="text-align:center" |62
| style="text-align:center" |15,42%
|-
| style="text-align:center" | [[Nemzeti Parasztpárt]]
| style="text-align:center" |39
| style="text-align:center" |9,70%
|-
| style="text-align:center" | [[Független Magyar Demokrata Párt]]
| style="text-align:center" |10
| style="text-align:center" |2,49%
|-
| style="text-align:center" | [[Magyar Radikális Párt]]
| style="text-align:center" |4
| style="text-align:center" |1,00%
|-
| style="text-align:center" | pártonkívüliek
| style="text-align:center" |2
| style="text-align:center" |0,50%
|-
|}
===1953-as választás===
{{fő|1953-as választások}}
 
{| class="wikitable"
!style="background:#CCDDEE;" | Jelölő szervezet
!style="background:#CCDDEE;" | Részvételi arány
!style="background:#CCDDEE;" | Választási eredmény
|-
| style="text-align:center" | [[Magyar Függetlenségi Népfront]]
| style="text-align:center" |nincs adat
| style="text-align:center" |98,2%
|-
!style="background:#CCDDEE;" | Összes parlamenti képviselő száma
!style="background:#CCDDEE;" | MDP-tag
!style="background:#CCDDEE;" | pártonkívüli
|-
| style="text-align:center" |'''298'''
| style="text-align:center" |206
| style="text-align:center" |92
|}
==Források==
*[http://www.kislexikon.hu/fuggetlensegi_front.html Függetlenségi Front], kislexikon.hu