„Marc Rosset” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (→‎Életútja: néhány link)
|residence= [[Monte Carlo]], [[Monaco]]
|datebirth= {{életkor-élő-dátummal|1970|11|7}}
|placebirth= [[Genf]], [[{{Svájc]]}}
|height= 2,01 m
|weight= 88 kg
}}
{{MedalTop}}
{{MedalSport | Férfi [[tenisz]]}}
{{MedalGold | [[1992. évi nyári olimpiai játékok|1992, Barcelona]] | [[Tenisz – férfi egyes az 1992. évi nyári olimpiai játékokon|Egyéni]]}}
{{MedalBottom}}
Már fiatalon felhívta magára a figyelmet, a junior világranglista negyedik helyéig jutott 1988-ban.
 
Ugyanebben az évben lett hivatásos játékos, és nyerte meg – szabadkártyásként – első versenyét Genfben [[Guillermo Pérez Roldán]] legyőzésével. (Első páros győzelmét szintén Genfben aratta [[Sergi Bruguera]] partnereként 1991-ben.) Karrierje csúcspontját az [[1992 a sportban|1992-es év]] jelentette. A [[1992. évi nyári olimpiai játékok|barcelonai olimpián]] [[Jim Courier]], [[Goran Ivanišević]], [[Wayne Ferreira]] és [[Emilio Sánchez]] legyőzésével jutott el a döntőig, ahol a spanyol [[Jordi Arrese]] ellen diadalmaskodott 7–6, 6–4, 3–6, 4–6, 8–6-ra. Ugyanebben az évben [[Jakob Hlasek]] oldalán megnyerte a [[1992-es Roland Garros|Roland Garros]] páros versenyét, és tagja volt hazája [[Davis-kupa]]-döntős válogatottjának, amely – Rosset Jim Courier elleni ötszettes győzelme dacára – végül vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól. 1996-ban játszott a csapat-világbajnokságot nyert svájci válogatottban és a horvátok ([[Iva Majoli]] és Goran Ivanišević) mögött második helyen végzett [[Hopman-kupa]]-csapatnak. (Utóbbiban [[Martina Hingis]] volt a partnere.) A 2001-es Davis-kupában játszotta pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzését, amelyet öt óra negyvenhat percnyi játék után döntő szett 15–13-ra vesztett el [[Arnaud Clément]] ellen.
 
Az [[1990-es évek]]ben hazája legjobb férfi teniszezőjének számított. Utóda, a későbbi világelső [[Roger Federer]] ellen 2000-ben két mérkőzést is megnyert, 2001-ben és 2003-ban azonban vereséget szenvedett tőle. Versenyzői pályafutása utolsó éveiben a svájci [[Davis-kupa]]-válogatott kapitányaként is tevékenykedett.