„Mihail Andrejevics Szuszlov” változatai közötti eltérés

'''Mihail Andrejevics Szuszlov''' ([[Orosz nyelv|oroszul]]: ''Михаил Андреевич Суслов''; [[1902]]. [[november 21.]] – [[1982]]. [[január 25.]]) orosz nemzetiségű [[Szovjetunió|szovjet]] politikus és ideológus volt, az [[Szovjetunió Kommunista Pártja]] Politikai Bizottsága ([[Politbüró]]) tagja. [[1921]]-ben lépett be a pártba.

 

[[Közgazdaságtan]]t tanult a Plehanov Intézetben és a Vörös Professzorok Közgazdasági Intézetében, később a [[Moszkvai Állami Egyetem]]en és az Ipari Akadémián tanított. [[1931]]-ben tagja lett egy ellenőrző bizottságnak, amely [[Sztálin]] tisztogatásait felügyelte az [[Urál-hegység]]ben és [[Ukrajna|Ukrajnában]]. [[1939]]-ben [[Sztavropol]] párttitkára lett és az SZKP Központi Bizottság Központi Ellenőrző Bizottságának tagja. [[1941]]-ben soron kívül lett a Központi Bizottság tagja.

 

A [[második világháború]] alatt a [[csecsenek]] és más [[mohamedán]] kisebbségek deportálását felügyelte a [[Kaukázus]]ban. [[1944]] és [[1946]] között a [[Litvánia]] ügyeiért felelős Össz-szövetségi Központi Bizottsági Hivatalát vezette. A háború után Litvániába küldték, hogy visszaállítsa a szovjet uralmat. Egész falvakat küldött [[szibéria]]i táborokba. Elterjedt történet, hogy a [[Litván Kommunista Párt]] negyedik kongresszusa után Szuszlov néhány hasonszőrű kommunistának a következőt mondta: ''"Litvánia litvánok nélkül fog maradni."''

 

Részben litvániai könyörtelenségéért jutalmul [[1946]]-ban Sztálin beültette az [[Orgbüró]] nevű hivatalba, és munkát adott neki a Központi Bizottság apparátusában is. [[1947]]-ben a Párt Titkárságára léptették elő, az itteni posztját élete végégig betöltötte. Miután [[Andrej Zsdanov]] [[1948]]-ban meghalt, ő lett felelős a pártideológiáért, [[1949]] és [[1951]] között a [[Pravda]] pártlap főszerkesztője is volt.

 

Egy pletyka szerint amikor Sztálin ideges volt, gyakran hívatta Szuszlovot és ilyenkor azzal vezette le a feszültségét, hogy Szuszlov hátsóját rugdosta. Ugyanakkor a pártfőtitkárok bűvkörében akkora hatalmat halmozott fel, hogy gyakran emlegették ''Szürke Eminenciás''ként.

 

[[1952]]-ben az akkor Prezídiumnak nevezett Politikai Bizottságba emelték. Előmenetele megtorpant, amikor Sztálin [[1953]]-ban meghalt, ekkor ideiglenesen kiesett a Prezídiumból. [[1954]]-ben azonban már a Szovjetunió Külügyi Bizottságának elnöke, [[1955]]-ben pedig újra a Prezídium teljes tagja, kihagyva a szokásos tagjelölt státuszt.

 

A későbbiekben az egyik fő szervezője annak a puccsnak, amely elmozdítja Hruscsovot és [[1964]] októberében [[Leonyid Brezsnyev]]et emeli a pártfőtitkári székbe. Halálát jelzésnek tekintik a Brezsnyev utódlásáért folyó harc megindulására, amelyet [[Jurij Andropov]], Szuszlov ideológiájának folytatója nyert meg [[Andrej Kirilenko]] és [[Konsztantyin Csernyenko]] előtt.

 

[[1956]] júniusában Szuszlov volt az, aki kétértelmű moszkvai üzenetet adott át a magyar pártvezetésnek, amely szerint Rákosinak maradnia kell, de [[Kádár János]]t is be kell emelni a vezetésbe, mint a nép emberét, és mint nem zsidó származású pártembert. Szuszlov kiemelte, hogy túl sok a zsidó a magyar vezetésben, kifejezve azt az SZKP-ben akkor uralkodó véleményt, hogy ha „nemzeti káderekkel” erősítik a magyar pártvezetést, le lehet szerelni a fokozódó belpolitikai elégedetlenséget Magyarországon.

 

Szuszlov október 24-31 közt és novemberben újra Magyarországon járt, más szovjet vezetőkkel együtt és fontos szerepe lehetett a szovjet álláspont alakulásában.

 

 

[[Kategória:Szovjet politikusok|Szuszlov]]

[[he:מיכאיל סוסלוב]]

[[hr:Mihail Suslov]]

[[ja:ミハイル・スースロフ]]

[[la:Michael Suslov]]