„Mjasziscsev M–4” változatai közötti eltérés

A '''Mjasziscsev M–4''' ([[NATO-kód]]ja: ''Bison)'' a [[Szovjetunió]] első sugárhajtóműves stratégiai bombázója, amelyet a [[Mjasziscsev Kísérleti Gépgyár|Mjasziscsev Tervezőirodában]] (OKB–23) fejlesztettek ki az [[1950-es évek]] elején. A nagyobb teljesítményű, modernizált változata a '''3M''' típusjelzést kapta.

 

A repülőgépet a [[hidegháború]] idején az [[Amerikai Egyesült Államok]] területének támadására fejlesztették ki, röviddel a [[B–52]] megjelenése után. Az M–4, amely 2M típusjelzéssel is ismert, [[1953]]. [[január 20.|január 20-án]] repült először. A következő évben, 1954. május 1-jén a gépet a nyilvánosság előtt is bemutatták, amikor a május elsejei ünnepség során átrepült a Vörös tér fölött. 1956-ban állították szolgálatba a Szovjet Légierőnél. A gép gyenge teljesítménye (elégtelen hatótávolsága) miatt azonban alkalmatlan volt az eredetileg kitűzött feladatok végrehajtására, ezért az alapváltozatból mindössze néhány példány készült. Már az első repüléseket követően elkezdődött a továbbfejlesztése, amely elsősorban a hatótávolság növelését célozta. Az új, 3M (NATO-kódja: ''Bison-B)'' típusjelet kapott változat [[1956]]. [[március 20.|március 20-án]] repült először és 1958-ban állították szolgálatba. Az önvédelmi gépágyúval felszerelt tornyok számát az eredeti ötről háromra csökkentették a gép tömegének a csökkentése érdekében.

 

A 3MN–2 alváltozatából alakították ki 1981-re a [[szovjet űrprogram]] számára a nagy méretű és tömegű terhek szállítására alkalmas [[VM–T Atlant]] teherszállító repülőgépet. Ebből a változatból 3 db készült. Egyet elhasználtak a földi statikai próbákhoz, a másik két példányt 1982-től használták teherszállításra.

 

Hagyományos középszárnyas konstrukció. A hosszú és karcsú törzs kialakítása a hagyományos bombázókét követte. Elöl helyezkedett el a túlnyomásos pilótafülke, hátul és a törzs alsó, valamint felső részén a szintén túlnyomásos gépágyú-tornyok. A törzs nagy részét középen a bombatér tette ki. A szárnya erősen nyilazott. A szárnytőben helyezték el a négy darab – oldalanként kettő-kettő – [[Mikulin AM–3]] [[gázturbinás sugárhajtómű]]vet. Futóműve tandem elrendezésű. A két behúzható főfutó a törzs alatt egyvonalban helyezkedik el, a szárnyak végén pedig szintén behúzható támasztófutók vannak. A légiutántöltő változatoknál a kiegészítő üzemanyagtartályokat a bombatér helyére építették be.

 

 

 

 

 

 

 

 

{{Bombázó repülőgépek a második világháború után}}