|
== Írói munkássága ==
A japán ember mindig és mindenütt a természettel akar azonosulni. A természet, a szépség szeretete a klasszikus japán hagyomány öröksége. E hagyomány nélkül a klasszikus japán irodalom elképzelhetetlen., Dede tovább él a modern japán irodalomban is.
A neopercepcionisták, az "újfajta„újfajta érzékenységű írók"írók” a szépség keresését állították műveik középpontjába. Szakítani akartak a huszadik századi [[naturalizmus]]sal, a realista törekvésekkel, és az európai irodalomból jobbára csak a lélektani regény ábrázolásátábrázolásmódját fogadták el. Kavabata klasszikus japán lírai szimbólumokat helyez írásainak középpontjába, de hőseinek gondolatvilágában -– különösen a második világháború után -– már a huszadik századi ember gátlásai és szorongásai kísértenek.
Művészetének táptalaja mindig is a klasszikus japán irodalom maradt, közlésmódja a [[haiku]]költészet-költészetet idézi, de munkáin érződik nyugati írók (talán elsősorban [[Anton Pavlovics Csehov|Csehov]] és [[Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij|Dosztojevszkij]]) hatása is.
Témái: utazás közben fellobbant és kihunyt szerelmek (Jukiguni''Hóország''), műtárgyakba szőtt emberi drámák (''Szenbazuru'', magyarul Az„Az ezerdaru-mintaminta”, 1967), öregek, elesettek napi gondjai (''Nemureru bidzsobidzsó'', Az alvó szépségek„A házacsipkerózsikaház”). Életfelfogása [[buddhizmus|buddhista]] színezetű: a dolgoknak eredete és rendeltetése megfoghatatlan, s az egyetlen bizonyosság az önmagával játszadozó emlékezet.
Első irodalmi alkotásának ifjúkori naplóját tekintik, ekkor még a klasszikus japán irodalom bűvöletében élt, a szélesebb körű világirodalmi tájékozódás még váratott magára.
Első jelentős alkotása, az ''Izu no odoriko'' (''Az izui táncosnő'') a címben szereplő táncosnő és egy főiskolai hallgató szerelmének rövid történetét mondja el. Másik népszerű művében, a ''Jama no oto'' (A„A hegy hangjahangja”) címűben a mindenbe egykedvűen beletörődő keleti bölcsesség hangján beszél öregségről és halálról. Kísérletezett a japán hagyományok és az új európai irányzatok összebékítésével is. Szép példája ebbeli törekvéseinek a magyarul is megjelent ''Szenbazuru'' (''Az ezerdaru-minta'') című műve.
Kedvenc műfaja az úgynevezett tenyérnyi novella. Ebben a műfajban a legsikerültebb darabjai a ''Leheletnyileheletnyi történetek'', címűamelyből novellástöbb kötetébenmint jelentekszázat megírt.
Leghíresebb műve kétségtelenül a ''JukiguniHóország''. A regény írását 1934-ben kezdte el, kisebb-nagyobb megszakításokkal 1937-ig dolgozott rajta, aztán közvetlenül megjelenése előtt 1947-ben megtoldotta még egy fejezettel. A történet az író szűkebb hazájában, a [[Honsú]] szigetekensziget északnyugati oldalán játszódik. Itt, a hóval borított hegyek között találkozik Simamura, a messziről jött táncművész és Komako, a gésa. Szerelmük három éven át folytatódik, a lány egyre elkeseredettebb, a férfi egyre elgondolkodóbb lesz, s igen sokat emlékezik egy Joko nevű lányra, akit a hőforráshoz jövet a vonatablak keretében látott. Simamura élete a meditáció, a töprengés, a tökéletes esztétikum utáni vágy. Nem biztos, hogy valaha is látott igazi balettot, és hogy Komako ismer valami mást is Hóországon kívül. Vágyaik bezáródnak, szerelmük befejezetlen és tragikus, tűzvésszel és halállal ér véget.
A ''JukiguniHóország'' világsikere után jelent meg ''A tó'' (''Mizuumi'') című kisregénye. Központi figurája Ginpei, a szépség megszállottja, az elérhetetlen boldogság után vágyódó ember. Ginpei testi hibái (kacska lába), gyermekkori traumái (többek között apja érthetetlen, erőszakos halála) és feloldhatatlan magánya miatt kitaszítottnak érzi magát az erős és szép emberek közül. Gyökértelenül sodródik a bűn, a züllés útján, saját rögeszméjének és a körülményeknek az áldozata.
''A tó'' már elégia, költemény prózában, az elveszített boldogság nagy emberi részvéttel és művészettel megalkotott rajza. A tó Ginpei számára a boldogság szimbóluma. A tó lírai látomás, vallomás szerelemről, az élet múlandóságárólmulandóságáról, az esendő ember kiszolgáltatottságáról. Kavabata ábrázolásmódja ugyanakkor a jobb élet és az igazságosabb társadalom utáni vágyat is megszólaltatja.
''Meidzsin'' (A„A go-mestermester”) című regénye az író legszebb elégiája. Témáját egy 1938-ben lezajlott [[go]]-verseny tudosításából meríti. A regényben a legyőzhetelenlegyőzhetetlen mester elveszíti utolsó bajnokságát. A vereségnek szimbolikus értelme van: egy több évszázados hagyomány bukását, kudarcát jelenti, aztazét a hagyományét, amely 1945-ig Japánban az erkölcs és az etika, valamint a művészetek alapját képezte.
Utolsó könyve, a ''Az alvó szépségekNemureru házabidzsó'', („A csipkerózsikaház”) az elviselhetetlen szorongás, az időtlen tragédiák megtestesülése. A történet egy öregemberről szól, aki négy éjszakát tölt bordélyházakbanegy bordélyházban, alvó, elkábított prostituáltak között, akik már sohasem ébrednek fel kábultságukból.
== Magyarul megjelent művei ==
* ''Az izui táncosnő'', Nagyvilág folyóirat, 1968, 12. szám, 1763-17731763–1773. o.
* ''Lírai dal'', Nagyvilág folyóirat, 1969, 2. szám, 163-171163–171. o.
* ''A szemölcs'', Nagyvilág folyóirat, 1970, 12. szám 1808-18121808–1812. o.
* ''Leheletnyi történetek'', Nagyvilág folyóirat, ?
* ''Az ezerdaru-minta'' -– Modern japán elbeszélők, Európa, 1967
* A ''Holdtükör'' -– Modern japán elbeszélők, Európa, 1967
* ''Hóország'', Világkönyvtár sorozat, Magvető, 1969
* ''Kiotói szerelmesek'', Kozmosz könyvek, 1974
* ''A tó'', Modern könyvtárKönyvtár sorozat, Európa, 1978
* ''Szépség és szomorúság'', Ulpius-ház, 2004
== Felhasznált irodalom ==
* Gergely Ágnes előszava a ''Hóország'' kiadásához,
* Karig Sára utószava a''A Tótó'' kiadásához,
* Vihar Judit: ''A japán irodalom rövid története'', Nemzeti Tankönyvkiadó,
* K. Jakab Antal: ''Irodalmi Nobel-díjasok lexikona'', Saxum, 2002
{{IrodalmiNobelDíj1951-1975}}
| 